Nehéz mérkőzésen van túl férfi csapatunk a Challenge Kupában

A Pamesa Teruel ellen elszenvedte első vereségét a CEV Challenge Kupában a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata Spanyolországban. A fehérvári együttesre rendkívül nehéz feladat vár a tatabányai visszavágón, ahol legfeljebb egy szettet veszíthet.

A MÁV Előre Foxconn kiváló formában érkezett a párharc odavágójára. A klub férfi röplabdázói a mérkőzést megelőzően 17 mérkőzésből 16-ot megnyertek. A sikerek közül négyet a Challenge Kupában, ötöt pedig a MEVZA Közép-európai Ligában értek el. 

Ez az összecsapás azonban már a kezdetektől más volt, mint amit idén eddig a kék-fehérektől láthatott a közönség. A magyar csapat hibáit kihasználva a házigazda az első két szettet úgy húzta be, hogy az elejétől a végéig vezetett. A harmadik játszmában többször is megvillant Dávid Zoltán vezetőedző együttese, spanyol riválisa azonban le tudta zárni három szettben a mérkőzést.

A legeredményesebb játékos a 13 pontos Emilio Ferrández volt a Pamesa Teruelből. A MÁV Előre csapatában Fazekas Balázs 12 pontig jutott.

A Pamesa mindenben jobb volt ezen a napon. Támadásban, szervában, védekezésben is stabilan hozták a pontokat. Nem tudtuk velük felvenni a versenyt. Nem voltunk képesek kontrollálni a mérkőzést. Rohantattuk, rengeteg hibával játszottunk, amit kíméletlenül kihasználtak. Most a visszavágóra kell koncentrálnunk. Egy 3-1-es hazai győzelem esetén az aranyszettben bármi megtörténhet. Sokkal több van ebben a csapatban, mint amit ma mutatott. Ez lehet, hogy azért van, mert az ellenfelünk világklasszis szinten játszott, de lehet, hogy azért, mert rossz napot fogtunk ki. Tatabányán meglátjuk” – nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést követően.

A párharc visszavágóját a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban rendezik december 21-én 16:15-kor. A magyarországi kupaeseményre a jegyértékesítés a Jegymester.hu oldalon zajlik.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print