SAJTÓHÍREK, KÖZLEMÉNYEK

Három szettben vertük a Miskolcot

Két találkozót játszott a dr. Tarnawa Ferdinánd U19 Országos Ifjúsági Bajnokság (OIB) középszakaszában a Fésüs Röplabda Akadémia a hétvégén.  Az elsőn ugyan kikapott, a másodikon

BŐVEBBEN »

3:0 a RÖAK ellen

Tovább folytatja veretlenségi sorozatát a MÁV Előre SC a női röplabda NB II-ben. A Nyugati csoport szombati mérkőzésén a RÖAK ellen nyertek Fésüs Irén tanítványai. 

BŐVEBBEN »

Szettet raboltunk a fővárosban

A harmadik játszma megnyerésével is megnehezítette a MÁV Előre SC a házigazda Pénzügyőr dolgát a férfi röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén. A papíron erősebb budapestiek

BŐVEBBEN »

Történelmi aranyak az USA-ból

A Magyar Kempo Szövetség fennállása során először vett részt az amerikai kenpo-világbajnokságon (W.A.K.C) november 8-án. A debütálás remekül sikerült, hiszen két magyar harcos is világbajnok

BŐVEBBEN »

Bemutatkozik Sziládi Dominik

Viszonylag későn, 13 évesen kezdtem el röplabdázni Fésüs Irénke néninél, majd Nagy Róberthez átkerültem gyerek korosztályba, ahol már mérkőzésekre is elvittek.

BŐVEBBEN »