Sűrű hétvégéje volt a Felsővárosi Fésüs Röplabda Akadémia Fehérvárnak. Itthon és idegenben is pályára léptek a különböző korosztályú lány- és fiúcsapatok.
Akadémiánk legfiatalabbjai, a manó korosztály Kajsza Andrea és Kholman Norbert vezetésével Keszthelyen vett részt a Vollé! 2020 – Röpsuli Program aktuális versenyén. A szombati eseményen eredményt nem hirdettek.
Ugyanezen napon a Felsővárosi Általános Iskolában rendezték az U13-as fiú országos bajnokság I. osztályának tornáját, amelyen Horváth Virág játékosai harmadik helyen végeztek.
A csapat tagjai: Orosz Péter, Zsoldos Péter, Héninger Péter, Gál Zsombor, Strum Levente, Major Gábor, Balogh Áron, Tamási Megyer, Fehér Botond, Varga Donát, Horváth Tamás. Edző: Horváth Virág.
A tornán kiemelkedően teljesítő játékos: Zsoldos Péter.
Horváth Virág: “Álmosan és idegesen kezdtük a tornát, ami kitartott a nap végéig. Nagy nehézségek árán csíptük el a harmadik helyet. Sajnos nem sikerült bizonyítani a hazai közönségnek. Sok munka vár még ránk a következő forduló előtt.
Egy nappal később az U15-ös korosztályú lányok Dágon szerepeltek. A II. osztály küzdelmeit hibátlanul vették a székesfehérvári gyerekek.
Eredmények:
FRA – Kispest SE 3:0
FRA – Dág KSE 3:0
A csapat tagjai: Borostyán Fanni, Friedmann Rozi, Nagy Jázmin, Lukács Anna, Marcinka Petra, Marcinka Lilla, Mester Fanni, Papp Kinga, Mester Fanni. Edző: Horváth Virág.0
Horváth Virág: “A csapat koncentráltan, a nehézségeket áthidalva nyerte meg mindkét mérkőzését a középszakasz első fordulójában.”