A férfihez hasonlóan a MÁV Előre SC-Foxconn női röplabdacsapata is augusztus eleje óta készül az új idényre. A gárda vezetőedzője, a lengyel Lukasz Przybylak lelkesen és elszántan készíti fel együttesét a hamarosan induló összecsapásokra.
A tavalyi Extraliga szezonban újoncnak számító csapat összetétele jelentős átalakuláson esett át a nyár során. Sokan távoztak, de a keret fejlesztése érdekében a régiek mellett sok újonnan érkezett tehetség is erősíti már a fehérváriakat, köztük az Európa-Liga-győztes Király-Tálas Zsuzsanna és Pallag Ágnes. A lányok edzések és csapatépítő programok keretein belül igyekeznek teljes egységgé kovácsolódni.
„Az augusztusi felkészülést arra szántuk a lányokkal, hogy egy stabil alapot tudjunk létrehozni egyénileg és az egységen belül is, amely a szezon során biztosítja majd a lelkes, nagy potenciállal rendelkező fiatalok számára a folyamatos előrelépés lehetőségét. A fejlődést érthetjük mind a technika, mind a terhelés, kondíció, mind pedig a labdával való érintkezés szempontjából. Egy biztos, hogy a 2023/24-es szezon nagy bizakodásra ad okot, ugyanis újabb hat hét kemény munka következik immár a teljes MÁV Előrés kerettel, aminek célja főleg a játékrendszerünk fejlesztése lesz. Most első körben a csapatmunkára fektetjük a hangsúlyt, hogy minden játékos pontosan ismerje és teljesítse is feladatát.” – nyilatkozta Lukasz Przybylak vezetőedző.
„Az előző idényben mindössze pár hetet dolgoztam együtt a játékosokkal, így bizonyos szempontból mindegyikük új számomra. Az első benyomás pozitív volt, hamar megtaláltuk az összhangot, így nagy reményeket fűzök hozzájuk. A játékosok szorgalmasak, sokat edzenek, mindegyikük minden helyzetben a legjobb formáját próbálja nyújtani. Jelenleg még korainak tartom, hogy a szezonról, vagy a nyitó mérkőzésekről beszéljünk, de azt elmondhatom, azon dolgozom, hogy a lányok a segítségemmel ki tudják hozni önmagukból a maximumot, és ezáltal a teljesítményük győzelemhez vezessen a meccseken.” – folytatta a lengyel edző.
A MÁV Előre SC-Foxconn egy edzőmérkőzésen már túl van, hiszen nemrég a Diósgyőrt fogadta hazai pályán, ma, azaz péntek este hét órától pedig az UTE vendége lesz a fővárosban.
Sose hátra, csak előre, bajnok lesz a MÁV Előre!