A MÁV Előre SC-Foxconn újabb két bajnoki ezüstérmes, a magyar válogatott keretében is számításba vett röplabdázója folytatja a megkezdett munkát Dávid Zoltán vezetőedző kezei alatt.
A 23 éves, 195 cm magas feladó-átló, Pesti Marcell télen érkezett a klubhoz, de rövid időn belül húzóemberré vált. Sajnálatos módon a Kaposvár elleni döntő elején megsérült, de azóta már jobban van és újult erővel várja a 2023/2024-es szezont.
„Nagyon örülök, hogy tovább tudjuk folytatni a közös munkát a klubbal, mert úgy gondolom, hogy nagyon jó úton indultunk el. Szerencsére a sérülésem ellenére számít rám az edzői stáb és a klubvezetés. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka folytatásának meg lesz az eredménye. Rengeteg mérkőzés vár ránk a következő szezonban, ami jót fog tenni a fiatal csapatnak, mert több lehetőség adódik jobban összeszokni, amit a bajnokság végére kamatoztatni tudunk. Nagyon várom az új idényt és hiszem, hogy minden játékos és a teljes edzői stáb is így van vele. És bízom abban is, hogy nemzetközi szinten is meg tudjuk mutatni a tudásunkat” — nyilatkozta honlapunknak Pesti Marcell.
A mindössze 20 esztendős, 190 cm magas feladó, Szabó Vilmos is marad a MÁV Előre SC-Foxconn csapatában és újabb sikerekhez segítené társait.
„Boldog vagyok, hogy a klub idén is bizalmat szavazott nekem és meg tudtam egyezni a vezetőséggel, mert a klubérdek és az én érdekeim azonosak: a fejlődés. Ehhez Fehérváron minden adott, a klub mindent biztosít nekünk és az edzések minőségére semmi panasz nem lehet. A fejlődésen kívül egyértelmű cél a bajnokságban és a kupában is felérni a csúcsra és nemzetközi porondon megmutatni magunkat, jól teljesíteni” — árulta el Szabó Vilmos.
További sok sikert kívánunk, Marci és Vili!
Sose hátra, csak előre, bajnok lesz a MÁV Előre!