Női röpiseink csodás győzelmet hoztak karácsonyra 

Fölényes győzelmet aratott a tavalyi bajnoki bronzérmes Szent Benedek Röplabda Akadémia felett a MÁV Előre Foxconn a női röplabda Extraliga alapszakasz kilencedik fordulójában. Lukasz Przybylak együttese hazai pályán vágott vissza a Magyar Kupa vereségért.

Annak ellenére, hogy a nemzeti kupában a balatonfürediek kettős győzelemmel búcsúztatták a bajnokságban mutatott formát tekintve a MÁV Előre lépett esélyesként pályára a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban.

Fotó: MÁV Előre SC/Róth Gábor

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, 2-5-re húztak el, és egészen 8-9-ig tartani is tudták előnyüket. A MÁV Előre azonban szép lassan belelendült, 16-14-nél már két pontos volt a fehérvári előny, ami időkérésre késztette Kristian Michailovot, az SZBRA vezetőedzőjét. A balatonfürediek ezt követően rendezték soraikat, és ismét átvették az irányítást. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a szett végén azonban a vendégek jobban koncentráltak, és Diaris Pérez révén 26-24-re húzták be az első felvonást.

Fotó: MÁV Előre SC/Róth Gábor

Az első szoros játszma nem rendítette meg a hazaiakat, akik a kudarcot követően még magasabb fokozatba kapcsoltak. Pallag Ágnesék az elején ismét hátrányba kerültek, ezúttal azonban hamar megfordították az állást, és vissza sem néztek. Végül kilenc ponttal voltak jobbak az SZBRA-nál.

A lélektani előnyért folyt a harc a harmadik szettben, ahol újfent a legszebb játékával rukkolt elő Lukasz Przybyla vezetőedző együttese. Massiel Matos és Maia Dvoracek továbbra is megbízhatóan szállította a pontokat, melyek 25-19-es eredményhez vezettek. Ekkor már látszott, hogy fogyóban az SZBRA játékosainak ereje. A negyedik, egyben utolsó játszmában nem is tudtak jelentős ellenállást mutatni. A MÁV Előre végig vezetve, magabiztosan zárta le a párharcot.

Fotó: MÁV Előre SC/Róth Gábor

Idén nagy csatákat vívunk a Balatonfüreddel, így ez az eredmény elégedettséggel tölt el. Büszke vagyok a lányokra, mert a karácsonyi időszakban különösen erős koncentrációra van szükség a jó teljesítményhez. Az utóbbi hetekben sok egészségügyi problémával kellett megküzdenünk, ezért a mai győzelem rendkívül sokat jelent. Reméljük ezzel a szurkolóinkat is sikerült meggyőznünk arról, hogy a csapat jó irányba halad, folyamatosan fejlődik. A játékosok fantasztikus egységet alkotnak, így nincs kétségem afelől, hogy jövőre még jobbak leszünk” – nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést követően.

Fotó: MÁV Előre SC/Róth Gábor

Győzelmével a MÁV Előre Foxconn pontszámban utolérte a második helyen álló Békéscsabát, amely a hétvégén meglepetésre kikapott a Kaposvártól. Utóbbi csapat sikere azért is fontos, mert a KNRC fogja vendégül látni a kék-fehéreket az év utolsó mérkőzésén, december 31-én.


MÁV Előre Foxconn – SZBRA 3-1 (24-26, 25-16, 25-19, 25-12)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Király-Tálas, Vacsi, Matos, Szabó, Pallag. Csere: Kovács (liberó), Andersson, Markovic, Orosz, Michalewicz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

SZBRA: Szerényi, Wojcik, Berkó, Castero, Szakály, 

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print