Kellemetlen ellenfél érkezik a VOK Sportcsarnokba karácsony előtt

Negyedik alkalommal csap össze a Szent Benedek Röplabda Akadémia és a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata az idei szezonban. A két együttes ezúttal az Extraligában feszül egymásnak a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban szombaton.

Az eddigi három mérkőzésen az SZBRA áll jobban. A fürediek a Magyar Kupában kétszer győzedelmeskedtek a MÁV Előre felett, az Extraligában azonban a fehérvári hölgyeknek állt a zászló. Eddig minden összecsapás öt szettig ment, ezúttal is kiélezett küzdelem várható.

A bajnokságban a kék-fehérek teljesítenek kiegyensúlyozottabban. Eddigi nyolc találkozójukból hatot megnyertek, kettőt elveszítettek, aminek köszönhetően a harmadik helyen állnak a tabellán. Soron következő ellenfelüknek pont fordított a mérlege, hét ponttal a hetedik pozíciót foglalja el.

Már háromszor játszottunk ellenük, összesen 15 szettet. Mindegyik mérkőzés más volt, de közös volt bennük, hogy feszültek és érzelemdúsak voltak. Nagy csatára készülünk, és reméljük, hogy magunkat és a szurkolóinkat is egy győzelemmel ajándékozhatjuk meg karácsonyra. Ehhez azonban tudjuk, hogy keményen kell majd küzdenünk. A legjobbunkat kell nyújtanunk, de bízom a lányokban. Meg tudják csinálni” – nyilatkozta Luasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést megelőzően. 

Az Extraliga összecsapásra ide kattintva vásárolhatsz jegyet.

A mérkőzést a Hunvolley TV élőben közvetíti.


Extraliga alapszakasz, 9. forduló

December 23. szombat, 18:00 – Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn – SZBRA

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print