Már a szeptemberi országos versenyre hangolnak

Edzőtáborral telt nyári programon van túl a Masters Sportegyesület, amely a gyerekek toborzása mellett már az ősz első rangos versenyére is készül. Az akrobatikus rock and roll egyik hazai fellegvárának vezetőedzője, Sárdi Anita nyilatkozott a közelmúltról, a szezonkezdetről és a távolabbi tervekről.

Mire készültök, beindulhatnak a tréningek oly mértékben, mint a covid előtti időkben?

Szerencsére úgy néz ki, hogy szeptembertől elkezdhetjük a tanfolyamokat mind a haladó, mind a versenyző kategóriákban, és a kezdő táncosok is jöhetnek újra táncolni. Igaz, a nyáron sem volt megállás, az egyesület edzőtáborokat és napközis táborokat szervezett Diósdon, Őrmezőn, továbbá az agárdi Viking Hotelben. A célkeresztben természetesen már az idei szezon volt.

Milyen nehézségekkel néztetek szembe az idei táboroztatás során?

Más volt az idei táboroztatás, és annyiban nehezebb is, mint korábban, hogy nagyon sokan abbahagyták az aktív sportolást a pandémia alatt. Májusban és júniusban visszatértek hozzánk haladóink, így a csapatokat fel tudtuk tölteni. A versenyző csapatainknak még ismerkedniük kell az új koreográfiákkal, de várjuk már nagyon a versenyeket.  

Mi a helyzet a tanfolyamokkal, mire számíthatnak azok, akik szeretnének csatlakozni a Mastershez?

A szezon, ahogy az iskola kezdődik szeptember elsejével nálunk is beindul. Jönnek az új tanfolyamaink, de a haladó és a versenyző táncosokkal már elkezdtük az edzéseket, a kezdők pedig eljöhetnek egy-egy bemutató órára. Mivel az utóbbi időben alig sportolhattak a fiatalok minden érdi iskolában, Diósdon, Tárnokon, Martonvásáron, Sóskúton és Pusztazámoron lesznek tanfolyamaink, melyekre ugyanúgy az óvodásokat is várjuk, mivel lesz több óvodás tanfolyamunk is.

Tudtok már tervezni, ami a versenyeket illeti?

Összeállt már az őszi versenynaptár. Nagyon sok versenyt jeleztek nekünk, reméljük, hogy nem akadályoz ebben minket a covid. Szeptember 26-án egy összevont országos versennyel kezdünk, ahol minden korosztályban, a formációsoknak, és a párosoknak is lesz lehetőségük megküzdeni az értékes helyezésekért. Októbertől három területi és négy országos verseny vár ránk, rendkívül sűrű lesz tehát a szezon. Ezeken kívül világversenyeket is rendeznek, abban bízunk, hogy lesz olyan párosunk, formációnk, amely eljut majd oda is. Az elmúlt évben csak online világkupák voltak, mivel a pandémia eléggé megtépázta a versenyprogramot. Ezt annyira nem szerették a gyerekek, nehéz volt, teljesen más, mint élőben.

A Masters Akrobatikus Rock and Roll Sportegyesület több mint ötszáz sportolót mozgat meg számos korosztályban, rengeteg, a szakmájában elismert edzővel. Sárdi Anita célja, hogy visszatérjenek azok, akik abbahagyták, illetve ismét haladják meg a félszázas létszámot. Meg szeretnék győzni a szülőket, hogy járassák gyermeküket tanfolyamaikra, melyeken mai slágerekre táncolhatnak. Választhatnak, hogy formációban, vagy párosban versenyeznek, és nem utolsó sorban ez a mozgásforma nagyon pörgős, dinamikus. Emellett vonzó lehet az érdeklődők számára, hogy egy-egy iskolán belül, helyben járhatnak foglalkozásokra. Az is fontos szempont lehet, hogy akár világversenyekre is eljuthatnak a táncosok, valamint a sportággal fejlődik a mozgáskoordinációjuk és a térlátásuk. 

A Masters rendezvényszervezői szerepben is igen komoly tapasztalattal bír. Októberben országos verseny szervezése vár rájuk az Érd Arénában, novemberben pedig lesz egy Masters háziverseny, amire már nagyon készülnek. Az év végén jön majd a karácsonyi gála, amelyet minden évben megszerveznek, és most is szeretnék megtartani.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print