Kaposváron maradt a három pont az év utolsó rangadóján

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a női röplabda Extraliga alapszakaszában a MÁV Előre Foxconn. Lukasz Przybylak együttese három szettben kapott ki a KNRC csapatától Kaposváron vasárnap délután.

Mindkét alakulat kiváló formában érkezett az év utolsó összecsapására. A kaposvári hölgyek az elmúlt 7 mérkőzésükön csupán egyszer veszítettek, míg a MÁV Előre a legutóbbi 5 találkozójáról mondhatta el ugyanezt. 

A BRSE-t az elmúlt hétvégén idegenben legyőző hazaiak lehengerlő formában kezdték a mérkőzést. Már az elején 10-3-ra elhúztak, később pedig még tovább növelték előnyüket, magabiztosan megnyerve az első szettet. A második felvonás szorosabban indult, 10-9-ig úgy tűnt, a fehérvári hölgyek elkapták a fonalat. Ekkor azonban a KNRC ismét ráerősített, a következő hét pontból hat az övék lett, ami döntőnek bizonyult. 

A kék-fehérek mindent bevetettek a harmadik játszmában, ahol 14-14-ig fej-fej mellett haladtak a felek. Ezután viszont a kaposváriak ismét egy ötpontos sorozatot produkáltak, amire a vendégeknek már nem volt válaszuk, így a KNRC három játszmában diadalmaskodott, és otthon tartotta a három pontot. 

A mérkőzés legeredményesebb játékosa címen a Kaposvárnál egyaránt 15 pontot termelő Adriani Vilvert és Sara Dias osztozott. A MÁV Előrénél Maia Dvoracek 14, Josipa Markovic pedig 10 pontig jutott.

Veresége ellenére a MÁV Előre Foxconn jó pozícióból folytathatja a bajnokságot 2024-ben. Pallag Ágnesék a tabella harmadik helyén állnak, mindössze három ponttal lemaradva a második BRSE-től. 

Ma a játék minden elemében jobb volt a Kaposvár. Nem voltunk elég agresszívak és nem tudtunk megfelelően koncentrálni ahhoz, hogy véghez vigyük a taktikánkat. Vereséggel zárjuk a 2023-as évet. Ebből is tanulnunk kell, hogy 2024-ben még jobbak lehessünk azokban a pillanatokban, amikor igazán számít

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzés után.

KNRC – MÁV Előre Foxconn 3-0 (25-12, 25-18, 25-20)

Kaposvár, Kaposvár Aréna

KNRC: Vilvert, Martin, Szedmák, Dias, Tóth-Bodovics, Santos. Csere: Rády (liberó), Parker (liberó), Lima, Godó, Maiorano, Radnai. Vezetőedző: Vincent Lacombe.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Markovic, Pallag, Orosz, Michalewicz. Csere: Kovács (liberó), Tarr, Király-Tálas, Vacsi, Szabó. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print