Három szettes siker a rangadón

Fontos mérkőzésen aratott győzelmet a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában. Dávid Zoltán vezetőedző csapata szettveszteség nélkül múlta felül a Debrecent a dobogósok csatájában szombat délután Székesfehérváron.

Az Extraliga második helyezettje fogadta a harmadikat a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban. A MÁV Előre a bajnoki veretlenségi szériáját igyekezett tizenkét mérkőzésesre nyújtani, míg a DEAC a múlt hétvégi MAFC-BME elleni veresége után próbált visszatérni a győzelem útjára. 

A hazaiaknál Pesti Marcell betegség miatt továbbra sem állt Dávid Zoltán rendelkezésére. Őt Boa Szabolcs helyettesítette, Tomanóczy Bálint helyett pedig ismét Eke Péter kapott lehetőséget a kezdőben. 

Az összecsapást a vendégek kezdték jobban, 6-8-ig folyamatosan tartották a vezetést. Ezt követően a kék-fehérek azonban átvették az irányítást, és Eke Péter fontos pontjaival fordítani tudtak. A fehérváriak nehezen tudtak elszakadni ellenfelüktől, végül 18-18-nál jött az áttörés és a szettgyőzelem. 

A második játszmában még jobban bekezdett a DEAC, amely 8-14-nél hat, majd 14-19-nél öt ponttal vezetett. Erre is volt viszont válasza Redjo Kociéknak, akik egy jól időzített időkérést követően óriási hajrába kezdtek, és nagy erőket megmozgatva fordítottak. 

A tetemes előnyből elvesztett játszma nem törte meg a debreceniek lelkesedését. A MÁV Előrének újfent minden pontért meg kellett harcolnia, védekezésben pedig Vladyslav Pavliuk kordában tartására kellett koncentrálnia. A szettet a hazaiak végül magabiztosan hozták, így továbbra is őrzik veretlenségüket az Extraligában.

Az összecsapás legeredményesebb játékosa a MÁV Előre csapatkapitánya, Redjo Koci volt, 18 ponttal. 

A héten ez volt a harmadik mérkőzésünk, így örülök, hogy 3-0-ra sikerült lehoznunk. Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyen fog menni. A mai nap folyamán nagyon szépen betartottuk a taktikát. A második szettben volt némi hiányérzetem, de vissza tudtunk kapaszkodni vesztes állásból, szóval gratulálok a srácoknak. Maximálisan elégedett vagyok” 

– nyilatkozta a mérkőzés után Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.


MÁV Előre Foxconn – Debreceni EAC 3-0 (25-2125-22, 25-20)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Szabó, Ambrus, Eke, Koci, Boa, Janke. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Tomanóczy, Péter, Pesti, Fazekas Sebestyén, Dileo. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Debreceni EAC: Moret, Pavliuk, Cesar, Kiss, Bagics, Veres. Csere: Bán (liberó), Remete, Elleh, Dorogi. Vezetőedző: Fodor Antal.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print