Érdi gólok és győzelmek a válogatottban

A Kárpáti Farkasok négy jégkorongozója vett részt a magyar U16-os tehetséggondozó program és válogatott múlt heti programján. Kuminka Zsombor, Molnár Botond, Barna Olivér és a nemrég Érd Kiváló Sportolója díjjal kitüntetett Horváth Alex az összetartások mellett három, Franciaország elleni barátságos mérkőzésen is játéklehetőséget kapott.

Az Óbudai Jégcsarnokban kezdték az edzőtábort a jégkorongozók, majd átköltöztek a Tüskecsarnokba, ahol három alkalommal is megmérkőztek Franciaországgal. A Kárpáti Farkasok U18-as és U16-os alakulatainak oszlopos tagjai, Horváth Alex, Molnár Botond, Kuminka Zsombor és Barna Olivér egyaránt hasznosnak találta a szűk egyhetes, közös foglalkozásokat.

Horváth Alex: „Nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam, és a meccseket is hasznosnak éreztem.”

Barna Olivér: „Hoztam a legjobb formám és nagyon sokat fejlődtem a meccseken és az edzéseken egyaránt.”

Molnár Botond: „Mindig nagyon örülök, ha részt vehetek ilyen nemzetközi mérkőzéseken. Úgy érzem, kamatoztatni tudtam a tudásom.”

Kuminka Zsombor: „Nagyon élveztem ezt a tábort, ezek voltak az első válogatott meccsek a pályafutásom során. Nagyon sokat tanultam mind a gyakorlások, mind a mérkőzések alkalmával, és ezeket hasznosítani tudom majd a Kárpáti Farkasoknál is.”

A 16 év alatti magyar nemzeti csapat a hasonló korosztályú francia csapattal szerdán, pénteken és szombaton csapott össze, szintén a fővárosban. Valamennyit győzelemmel zárta a házigazda. Klubunk, a Kárpáti Farkasok számára külön öröm, hogy játékosaink nem csak mindhárom találkozón jégre léptek, de valamennyi alkalommal született legalább egy érdi gól.

Eredmények:
2022. február 9., Tüskecsarnok
Magyarország U16 – Franciaország U16 6-2
Érdi gólok: Molnár 2

2022. február 11., Tüskecsarnok
Magyarország U16 – Franciaország U16 4-3
Érdi gólok: Horváth, Molnár

2022. február 12., Tüskecsarnok
Magyarország U16 – Franciaország U16 4-3
Érdi gól: Barna

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print