Életpályamodellt kínál a jövőben az ÉDRA-MÁV fúzió

Az utánpótlás-nevelésben a MÁV Előre Sport Akadémia és az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia összefogott, ezentúl dr. Tálosné Rozsinszky Rita – aki az ÉDRA vezetőjeként is dolgozik – utánpótlás szakmai igazgató irányításával zajlik a reménységek képzése. 

Az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia és a MÁV Előre Sport Akadémia közös munkába kezdett, ám ez a frigy csak a közelmúltban kapott hivatalos formát. Maga az ötlet megvalósítása már korábban elkezdődött, de még korántsem ért véget.

“Nagy Róbert elnökkel ugyanúgy gondolkodunk a röplabdáról, ugyanazok a jövőbeli elképzeléseink. Szeretnénk, hogy a gyerekeink fejlődjenek, és ehhez nekünk és az edzőinknek is nagyon komoly szakmai fejlődésen kell keresztül menni. Az a cél, hogy a gyerekek sokkal magasabb szintet érjenek el az edzésmódszerek által, jobban be tudjunk kapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. Lépésről-lépésre kell eladni az edzőknek az újfajta, a nagyvilágban már megvalósított és előremutató edzésmódszereket. Ahhoz, hogy jelentős akadémia legyünk és észrevegyenek bennünket, nagyon jó kapcsolati rendszert, együttműködéseket kell kiépíteni több egyesülettel. Néhány klubbal folyamatban is vannak efféle törekvések, és folyamatos az érdeklődés. Egy nagy utánpótlásbázist szeretnénk létrehozni, hogy a gyerekek hozzájussanak a lehető legjobb akadémiai képzéshez.” – tájékoztatott az igazgatónő.

Az ÉDRA és a MÁV Előre is jelentős rutinnal rendelkezik az utánpótlásképzésben, ezt pedig minél hatékonyabbá és magasabb szintűvé akarják tenni.

“A MÁV Előre egy nagy múltú klub az ÉDRÁ-hoz képest. Más helyzetben van, mások a lehetőségei. Azonban több nagyon tehetséges lányt találunk már most is az ÉDRA kötelékében, viszont mivel kevesen vagyunk, eddig nem tudtuk őket olyan lehetőség elé állítani, amely biztosítaná a további fejlődésüket. Ezért is teremt kiváló alkalmat az együttműködés. Kapcsolatba kerülhettek a MÁV Előre NB I-es alakulatával, mivel két 16 éves lányt meghívtak edzeni hozzájuk, és a közeljövőben be is építhetik őket. A két akadémia közös csapata sokkal jobb versenyzési szinten tudja majd folytatni.” – tette hozzá a sportvezető.  

Nem titkolt cél, hogy versenyhelyzet alakuljon ki a csapatok és a játékosok között. Eddig nem kellett túlságosan sokat tenniük azért, hogy pályára lépjenek, ez a továbbiakban megváltozik. Azok, akik még többet akarnak, többet kell tenniük. A közös csapatok egyszersmind munkára ösztönzik a csapattagokat, meg kell küzdeniük a sikerért az edzésen és a mérkőzésen.

Életpálya modellt is ajánlunk azoknak, akik kiemelkedően teljesítenek. Terveink között szerepel egy szülői értekezlet összehívása, melyen informáljuk az anyukákat és apukákat. Szeretnénk, hogy tisztában legyenek azzal, hogy milyen világszínvonalú képzésre készülünk. Elősegítjük a gyerekek tanulmányi előmenetelét, és olyan csapatban játszhatnak majd – több osztályban is -, amely a tudásszintjüknek megfelelő, így akár az Extraligában is pályára léphetnek.” – árulta el zárásként dr. Tálosné Rozsinszky Rita.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print