Borics újra Hegyvidéken

Újabb Borics Ádám-féle edzésen csiszolták technikai képességeiket a magyar kempósok, akik a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián találkoztak a Bellator MMA-harcosával.

A kempós múlttal rendelkező, manapság a legmagasabban jegyzett magyar MMA-harcos nemrég hazatért az Amerikai Egyesült Államokból, hogy jól megérdemelt pihenőjét kiélvezze, miután legutóbbi két ketrecharc mérkőzését is győzelemmel zárta. Az augusztusi, Mike Hamel, és az októberi, Erick Sanchez elleni sikerek után Borics tizenhat győzelmet és mindössze egy vereséget számlál a Bellator szervezetnél, az aktív versenyzés mellett pedig annak is folyamatosan időt szentel, hogy a tengerentúlon tanultakat átadja a magyar ifjúságnak.

A “Kölyök” becenévre hallgató egri küzdősportoló rendszeresen tart edzéseket a Magyar Kempo Szövetség tehetséges sportolóinak. Ezúttal a Budapest XII. kerületében lévő sportközpontban foglalkozott a magyar válogatott versenyzőkkel. Elsősorban a földharc technikákat igyekezett fejleszteni. A saját tapasztalataiból merítkezve adott tanácsokat olyan sikeres kempókáknak, mint például az egyaránt korosztályos világ- és Európa-bajnok Ódor Lili, Lacza Ábel vagy Ditchen Dánielnek. Ahogy Borics Ádámtól megtudtuk, külön büszke rá, hogy a visszajelzések alapján az általa korábban tanított technikákkal már nyertek mérkőzéseket a magyar kempósok.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print