Arany az MTK otthonában, ezüst Miksolcon

delta arany

Második helyezést ért el a Delta RSE Érd a miskolci mini versenyen, míg ezzel egy időben a klubtársak aranyéremnek örülhettek Budapesten.

Két lány és egy fiú szupermini (2005. január 1. után születettek) korosztályú csapattal vett részt a Delta RSE Érd az MTK otthonában rendezett felkészülési tornán, szombaton. Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző egyértelműen azzal a céllal küldte el tanítványait a versenyre, hogy meccsrutint szerezzenek a közelgő országos mini kupa szupermini kategóriájára. Az “A” jelzésű fiú team negyedik helyen végzett, míg a “B” jelzésű lányok megnyerték a tornát. A “C” jelű harmadik érdi együttes (2007-es születésűek) hetedikként zárt.

delta ezust

Szintén szombaton, Miskolcon tartották az OMB kvalifikációs versenyét, öt csapat részvételével. A házigazdákon túl a nyíregyházi Móricz és Bem, a debreceni Eötvös és a Delta RSE Érd lépett pályára. A mieink a második legjobb teljesítménnyel ezüstérmesek lettek és továbbra is jó eséllyel pályáznak arra, hogy bejussanak a korosztály országos döntőjébe. Érdekesség, hogy minimális különbség döntött csak a tornagyőztes Móricz javára, mindössze négy ütött pontnak(!) köszönhetően előzte meg a deltásokat.

Az előttünk álló hétvégén rendezik a röplabda országos mini kupa kismini kategóriáját (2004-2005-es születésűek) a Vasas otthonában, a budapesti Folyondár utcában. Két lány és egy fiú együttes képviseli majd Érdet. Előbbiek mezőnyébe nem kevesebb, mint huszonnégy csapat nevezett.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print