A Kárpáti Farkasok négy jégkorongozója vett részt a magyar U16-os tehetséggondozó program és válogatott múlt heti programján. Kuminka Zsombor, Molnár Botond, Barna Olivér és a nemrég Érd Kiváló Sportolója díjjal kitüntetett Horváth Alex az összetartások mellett három, Franciaország elleni barátságos mérkőzésen is játéklehetőséget kapott.
Az Óbudai Jégcsarnokban kezdték az edzőtábort a jégkorongozók, majd átköltöztek a Tüskecsarnokba, ahol három alkalommal is megmérkőztek Franciaországgal. A Kárpáti Farkasok U18-as és U16-os alakulatainak oszlopos tagjai, Horváth Alex, Molnár Botond, Kuminka Zsombor és Barna Olivér egyaránt hasznosnak találta a szűk egyhetes, közös foglalkozásokat.
Horváth Alex: „Nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam, és a meccseket is hasznosnak éreztem.”
Barna Olivér: „Hoztam a legjobb formám és nagyon sokat fejlődtem a meccseken és az edzéseken egyaránt.”
Molnár Botond: „Mindig nagyon örülök, ha részt vehetek ilyen nemzetközi mérkőzéseken. Úgy érzem, kamatoztatni tudtam a tudásom.”
Kuminka Zsombor: „Nagyon élveztem ezt a tábort, ezek voltak az első válogatott meccsek a pályafutásom során. Nagyon sokat tanultam mind a gyakorlások, mind a mérkőzések alkalmával, és ezeket hasznosítani tudom majd a Kárpáti Farkasoknál is.”
A 16 év alatti magyar nemzeti csapat a hasonló korosztályú francia csapattal szerdán, pénteken és szombaton csapott össze, szintén a fővárosban. Valamennyit győzelemmel zárta a házigazda. Klubunk, a Kárpáti Farkasok számára külön öröm, hogy játékosaink nem csak mindhárom találkozón jégre léptek, de valamennyi alkalommal született legalább egy érdi gól.
Eredmények:
2022. február 9., Tüskecsarnok
Magyarország U16 – Franciaország U16 6-2
Érdi gólok: Molnár 2
2022. február 11., Tüskecsarnok
Magyarország U16 – Franciaország U16 4-3
Érdi gólok: Horváth, Molnár
2022. február 12., Tüskecsarnok
Magyarország U16 – Franciaország U16 4-3
Érdi gól: Barna