Világversenyekre hangolva

Rangos
nemzetközi erőpróbák várnak ősszel a Masters Sportegyesület akrobatikus rock
and roll táncosaira. Az érdi klub növendékei ennek megfelelően már augusztus
végétől edzenek rendületlenül.

Sárdi
Anita és Sárfy Krisztina edzők különböző korosztályú formációi és párosai,már a
nyári nagy melegben sem lazsálhattak, hiszen a lehető legjobb formába kell
lendülniük a közelgő hazai és nemzetközi seregszemlékre. Ezek közül kiemelkedik
a szeptember 28-án, az ukrajnai Kharkivban tartandó serdülő világkupa, ahol párosban
és páros formációban is lesz érdekeltsége a Mastersnek. Előbbiben a Barthos
Bence-Ambruzs Kinga duóért, utóbbiban A Future Team részeként Gábor Lászlóért
és Barthos Bencéért izgulhatnak az szurkolók.

A
szeptemberi program repertoár számos fellépést is tartogat, szinte minden héten
látható lesz a Masters valamely városi rendezvény színpadán, így többek között
az Érdi Napokon is találkozhatnak a táncosokkal a helyiek.

Október
aztán újfent kiemelt erőpróbát jelent a klubnak, konkrétan a Xpress lány egységnek,
amely újoncként részt vesz ötödikén, Prágában a felnőtt női formációs
világbajnokságon. Ezzel a viadallal nagyjából egy időben, hazai versenyen is
lesz jelenése az akrósoknak: itt a Záhonyi Patrik-Szőke Kitti, a Gábor
László-Solti Vivien, az Ölbey Vajk-Szalma Borka és a Koncsek József-Szalma
Júlia páros, továbbá az Atomic, a First, a Jolly Joker, újoncként pedig a
Rockets és az Xplosion formáció indul.

Itthon és külföldön is bizonyítanának az akrósok

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print