Világsztár K-1 fighter látogat a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiára

peter aerts

A földkerekség egyik legsikeresebb és legismertebb K-1 versenyzője, a holland Peter Aerts vendégeskedik a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián pénteken. Aerts a szombati TEK-gála kapcsán érkezik Magyarországra.

Végh “Pumukli” Attila, a Bellator profi MMA világbajnoka után újabb nagy nevű sportoló fogadta el Lacza Ádám Illés, a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia sportigazgatójának meghívását. Hollandia büszkesége, Peter Aerts többszörös K-1 világbajnok részt vesz a szombati Terrorelhárító Központ által életre hívott nagyszabású küzdősport gálán. Ezt megelőzően, pénteken sajtótájékoztatón vesz részt a “holland favágó” becenévre hallgató sportember, s ezt követően látogat el a főváros XII. kerületének akadémiájára.

“Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen nagy szaktekintélyű ember, mint Peter Aerts eleget tesz az invitálásomnak. Nagyon bízom benne, hogy tetszik majd neki a hegyvidéki akadémia, ahol sok sportoló edz keményen a sikerért, s akiknek példaként szolgálnak az elismert hazai és külföldi harcosok.” – nyilatkozta Lacza Ádám Illés sportigazgató, aki egyben a Magyar Kempo Szövetség elnöke is.

A nehézsúlyú Peter Aerts kétszeres kick-box és hatszoros muay-thai világbajnok. Igazán ismertté a K-1 World Grand Prix sorozatban vált, melyet 1994-ben és 1995-ben, majd 1998-ban is megnyert. Pénteken a hegyvidéki sportolók és az érdeklődők élőben is találkozhatnak a mai napig aktív sportolóval.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print