Ukrán csapat nyerte a kempo Világkupát

165437 169582256532598 1908403518 n

A Kempo Jitsu Ukrajna győzelmével zárult a 2013. évi Nyílt Kempo Világkupa és XI. Juhász Ferenc Emlékverseny. Az elmúlt hétvégén, Százhalombattán rendezett nemzetközi viadalon magyar és lengyel csapat végzett a második, illetve harmadik helyen.

Az ukrán Kempo Jitsu nyerte a csapatversenyt a három napon át zajlott 2013. évi Nyílt Kempo Világkupa és XI. Juhász Ferenc Emlékversenyen. Második helyen a magyar Dojo Lovász SKE végzett, míg harmadik a lengyel Kong Sao együttese lett. Több mint tíz ország közel félszáz klubja mérte össze harci tudását a péntektől vasárnapig tartott eseményen. Az első napon kata, fegyveres kata, szinkron kata, speciális kata és önvédelem, a második napon light-contact és chikara kurabe, a harmadik napon pedig full A és B, knock down, MMA és törés kategóriákban versengtek a harcművészek.

A világverseny legeredményesebb sportolója a szigethalmi Deák Zsófia lett, aki mind az öt versenyszámban, amelyben tatamira lépett, nyert. Balogh Péter, Szikszai Nikolett és Bogi Tibor szintén kiemelkedően teljesített: előbbi négy elsőségnek, utóbbi két versenyző pedig három-három aranyéremnek örülhetett.

529555 169602356530588 1122569676 n 483410 169603773197113 9185247 n
155596 169603406530483 1753455146 n 149281 169604199863737 699370061 n

A százhalombattai Világkupa mezőnyében ott voltak a magyar válogatott tagjai is, akik április 22-én utaznak a törökországi kempo világbajnokságra.

Letölthető eredménylista (XLS)

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print