Története legnagyobb sikerét elérve bajnoki ezüstérmes a MÁV Előre SC-Foxconn!

Becsülettel küzdött a székesfehérvári röplabdacsapat a döntő negyedik, kaposvári mérkőzésén, ennek ellenére a házigazda győzött 3-0-ra és 3-1-es összesítéssel megnyerte a bajnokságot. A mieink így is óriási sikert értek el, hiszen az 1909-ben alapított MÁV Előre második helyezésével először szerzett érmet a röplabda Extraliga történetében.

7-2-es szériával nyitotta a mérkőzést a vendéglátó, ekkor időt is kért a MÁV Előre. A pihenő után sikerült zárkózni, 12-10-nél csupán két ponttal állt jobban a Fino. Azonban 21-14-hez érve ismét megnyugtató előnyt birtokoltak a hazaiak. A játszmát végül 25-19-re nyerte a somogyi csapat. 1-0

4-3-nál a Fino vezetett a második játszmában, a mieink viszont fordítottak és egészen 16-15-ig előnyben röplabdáztak. Ezután a Fino egyenlített, majd fordított, de 17-17-nél újból egál volt az állás. A hajrában a kaposváriak játéka tudott hatékonyabb lenni, ami 25-22-es sikert eredményezett. 2-0

A harmadik felvonás elején folytatódott a nagy csata a pályán, minimális különbséggel, de jobbára Redjo Kociék álltak jobban. 10-7-nél hárommal mentek a somogyiak, 14-11-nél pedig időt kért Dávid Zoltán. A játék képe érdemben nem változott a folytatásban, 21-15-nél már hatpontos előnyt birtokolt a Fino, míg Baróti Árpád ászai is kellettek a 25-16-os szettsikerhez, amivel 3-0-ra nyerte a találkozót a hazai alakulat.

Férfi röplabda Extraliga, döntő, 4. mérkőzés
Fino Kaposvár — MÁV Előre SC-Foxconn 3-0 (19, 22, 16)
Kaposvár, 1827 néző. Vezette: Mezőffy, Halász.
Fino: Iván 4, Quevedo 13, Bögöly 7, Lescay 7, Bartunek 2, Baróti 15. Csere: Bozóki (liberó), Tóth K., Hubicska. Vezetőedző: Slobodan Prakljacic.
MÁV: Ambrus 1, Eke 1, Szabó, Koci 13, Doda 14, Bibók 9. Csere: Takács (liberó), Deliu 2. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

A döntőt és a magyar bajnoki címet a Fino Kaposvár nyerte 3-1-es összesítéssel.

Dávid Zoltán: „Ha valaki azt mondja augusztusban, hogy másodikak leszünk a bajnokságban, felvállaltam volna a szimpatikus vesztes szerepét. De jelen pillanatban ezt nem tudom pozitívan látni. Sokan azt mondják most, hogy így is nagy dolog, amit elértünk, de az embernek mégis fáj, amikor kikap egy döntőben. Természetesen nagyon gratulálok a srácoknak, hogy ideáig el tudtunk jutni és hogy egyszer is meg tudtuk verni a Kaposvárt. Ellenfelünk ma egy Baróti Árpival jobb volt nálunk, ezért jobban megérdelemték a győzelmet ezen a meccsen.”

Ambrus Bence: „Kell hozzá pár nap, hogy feldolgozzuk ezt az egészet, mert mi mindenképpen nyerni jöttünk ide ma. Újonc csapat vagyunk, ezért most nagyon örülnünk kellene ennek az ezüstéremnek, de mégse vagyunk boldogok, egyelőre kudarcként éljük meg.”

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print