Szoros mérkőzésen egy szettet nyertünk

Valamennyi szettben szoros csatára késztette a DEAC-ot a MÁV Előre SC-Foxconn a férfi röplabda Extraliga szombat esti összecsapásán, mégis a hazaiak örülhettek 3-1-es sikernek a lefújáskor.

Debreceni ponttal indult a szombat esti bajnoki, 3-3-nál pedig egál volt az állás. Ellenben 10-5-nél érzékelhető pontelőnnyel kezdhetett a DEAC. 13-11-nél és 17-15-nél is közel állt a MÁV Előre a hazaiakhoz, azonban egyenlítést nem tudott kiharcolni. A debreceniek 24-20 után a harmadik szettlabdájukkal tudtak csak élni, 25-22 lett a vége. 1-0

A második szettet Leonardo Doda pontja nyitotta, 5-3-nál viszont megint a házigazda vezetett. 6-4 után Doda és Redjo Koci szerzett pontokat, majd Eke Péter sáncolt kétszer eredményesen, a jó szériával pedig a Fehérvár került 9-6-os előnybe. 11-10-nél újra a hazaiak, 15-12-nél viszont ismét a vendégek álltak nyerésre. Amarildo Deliu és társai a folytatásban nem adták ki kezeik közül a vezetést és 25-22-es győzelmet arattak. 1-1

A harmadik etapban az első kettőnél szorosabb volt az eredmény, csak ritkán tudott egyik vagy másik csapat egy-két pontnál többel meglógni. 5-3-nál a DEAC, 9-8-nál a MÁV volt előnyben. 15-13-as hajdúsági vezetés után zsinórban négyszer volt eredményes Dávid Zoltán alakulata, amivel sikerült a fordítás. Pesti Marcell sikeres támadásával, 17-16-nál is a vasutas csapat állt kedvezőbb helyzetben, ezt követően viszont öt pontot gyűjtött a vendéglátó és 20-18-nál már a Debrecen vezetett. Végül 25-21-re nyerte a játékrészt Fodor Antal együttese és ismét előnybe került. 2-1

A negyedik etapban sem változott jelentősen a játék képe, mindkét csapat nagyot harcolt a pontokért. 3-2-vel nyitott a DEAC, de Koci pontjával 7-6-nál a MÁV Előre örülhetett. 11-8-nál hárommal mentek Bagics Balázsék és hiába tartotta a lépést a fehérvári együttes a folytatásban, többször sem sikerült egyenlítenie, ami végül a DEAC sikeréhez vezetett: 19-18-nál, 22-21-nél, 23-22-nél és 24-23-nál is csak nüanszon múlott, hogy nem tudták utolérni Bibók Balázsék a pályaválasztót. A szettet 25-23-ra hozta a hazai csapat, mellyel 3-1-es győzelmet aratott.

A MÁV Előre SC-Foxconn legponterősebb röplabdázója a huszonkét pontos Pesti Marcell volt ezen az estén.

Férfi Extraliga középszakasz, felsőház, 3. forduló
DEAC – MÁV Előre SC-Foxconn 2-1 (22, -22, 21)
Debrecen, 211 néző. Vezette: Tillmann, Halász.
DEAC: Moret 11, Almora 32, Kiss 6, Tóth 4, Bagics 8, Veres 11. Csere: Bán (liberó), Imre 1. Vezetőedző: Fodor Antal.
MÁV: Ambrus 2, Eke 5, Szabó, Pesti 22, Koci 13, Doda 10. Csere: Takács (liberó), Deliu 3, Boa 5, Bibók 3. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Dávid Zoltán: „Hiányzik egy-két egyéni teljesítmény a csapatból. Amíg ez nincs meg, egymást bizonytalanítják el a játékosok és görcsössé válik a játékunk. Próbálunk ezen változtatni, de sajnos eddig nem sok sikerrel.”

(Fotó: archív)

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print