Nyári összetartáson a kempósok

 

Balatonlellén edzőtáboroztak a Magyar Kempo Szövetség tagjai július elején. A harcművészek készülnek a hazai és az Európa-bajnokságra.

A szokásoknak megfelelően idén is a Balaton közvetlen környezetében tartotta központi edzőtáborát a Magyar Kempo Szövetség. A balatonlellei Park Hotel tavaly már bizonyította, hogy ideális helyszín a különböző szárazföldi és vízi edzések lebonyolításához, valamint a sportolók teljes körű kiszolgálásához. A több mint százhúsz táborlakónak nem csupán a fárasztó tréningekkel, de az időnként közel 40 C fokos kánikulával is meg kellett birkózniuk.

A technikai és küzdelmi oktatásokat olyan mesterek irányították, mint például Hanshi Lovász Gábor (7. dan), vagy Hanshi Várszegi Rudolf (7. dan). Napi négy edzés várt a kempókákra Lellén. Oktattak fegyverrel és anélkül, szabadban, vízben és teremben. Mindezt pénteken színesöv-vizsgával foglalták keretbe a tábort a szervezők.

Az őszi szezonra történő felkészülés rendkívül fontos a sportolóknak, hiszen a magyar versenysorozatok folytatódása mellett Európa-bajnokságon is bizonyíthatnak majd a legjobb hazai kempósok. A kontinenstornát december elején rendezik Budapesten.

11143443 366201346909292 4847515644932019089 n

11201842 366201190242641 3945130766204915403 n

11402973 366201203575973 7840738148569699664 n

11696006 366201280242632 702607993829803475 n

11698594 366201143575979 8832784447271342908 n

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print