Névjegy: Pecsuvácz Péter

pecsuvacz peter allokep

[bubble background=”#CCC” color=”#666″ border=”3px solid #ccc” author=”Pecsu Press – www.pecsu.hu”]

[dropcap]A Somogy megyei Marcaliban született 1984. szeptember 19-én. Általános iskoláit szülővárosa mellett Balatonkeresztúron, Orosházán és Szegeden végezte. Középiskolai tanulmányait utóbbi településen kezdte, majd a Zala megyei Keszthelyen fejezte be. Felsőfokú végzettséget a Szegedi Tudományegyetem-Budapest Média Intézetében, valamint a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karán szerzett.[/dropcap]

14 éves korától céltudatosan sportriporteri pályára készült. Első szakmai tapasztalatait a Marcali Városi Televízió híradójában szerezte. Közel egy év iskola melletti munkavégzés után az akkortájt alapított, szintén marcali TaVi Televízióhoz került. Első komoly munkáját 21 évesen kapta: az országos strandröplabda-bajnokság állomásairól magazinműsorokat szerkesztett, melyeket az országos sugárzású Sport TV tűzött műsorára. Bár ezt követően a Pécs TV-hez került, a Balasport Produkciónak visszadolgozva a következő években számos országos televízióban megjelent hosszabb-rövidebb tudósítások, műsorok szerkesztő-riportereként vett részt (Sport TV, RTL Sportklub, Telesport, Hír TV).

A Pécs TV-nél előbb híradós, majd sportriporterként dolgozott. Ezzel egy időben a Mediterrán Rádió sportszerkesztőjeként is hallatta hangját. Egy év után részben a pécsi televízió anyagi nehézségei miatt továbbállt. A következő állomás a Fehérvár TV volt Székesfehérváron. Itt sportriporterként, illetve a sporthíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Ezzel egy időben a Hír TV Pálya című műsorában is tevékenykedett szerkesztő-riporterként. A Székesfehérváron eltöltött két esztendő alatt megalapította saját médiavállalkozását, a Pecsu Press-t. Azóta számos tevékenységi területen aktívan közreműködik.

A Pecsu Press nevéhez fűződik többek között a 2010-ben a DIGI Sporton adásba került harmadik és negyedik, 2011-ben pedig az ötödik székesfehérvári Profi Kempo Gála közvetítése. A Sport 1, Sport 2, és Sport M csatornákon a Diákolimpia magazinok szintén Pecsuvácz Péter nevéhez fűződnek, mint ahogy számos egyéb sportműsor (western lovaglás és bikarodeó, regatta, Balaton-átúszás, stb.) is. Az Ökölharc című nyomtatott kiadású Zen Bu Kan Kempo küzdősport-magazin, és a Marcali Polgár időszakos kiadvány, számos nyomtatott és elektronikus sajtóban megjelenő újságcikk, tudósítás, valamint vállalkozások és non-profit szervezetek internetes oldalának elkészítése és üzemeltetése. A Pecsu Press a készítője a Sport 1, Sport 2 és Sport M tv-csatornákon látható Fightpont Küzdősport Magazinnak, továbbá üzemeltetője a Marcali Online Videós Hírportálnak. Pecsuvácz Péter 2012-től a Magyar Kempo Szövetség kommunikációs igazgatója. A sajtófőnöki pozíciót betöltötte 2015 és 2016 között a Magyar Röplabda Szövetségnél is, ahol a sportág történetének egyik legnagyobb sikerének részese lehetett, miután ez idő alatt a női válogatott megnyerte az Európa-ligát, valamint Európa-bajnoki résztvevőként 12. helyezett lett. Jelenleg az Érd FM 101.3 szerkesztő-műsorvezetőjeként is tevékenykedik.

Pecsuvácz Pétert műsorvezetőként alkalmazta már többek között a Praktiker és a BioTech USA, futballmérkőzések helyi műsorközlőjeként pedig a Pécsi Mecsek FC és a Videoton FC. Tagja a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) és a Nemzetközi Sportújságírók Szövetségének (AIPS).

2013-ban és 2015-ben a Magyar Kempo Szövetség a kempo harcművészeti stílus népszerűsítésért díjjal jutalmazta, 2014-ben pedig a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nívódíj pályázatának különdíját nyerte el az elektronikus sajtó kategóriában.

[/bubble]

 

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print