Nem sokon múlt a Szolnok legyőzése

Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a bajnoki tabella ötödik helyén álló Szolnokot legyőzze a MÁV Előre SC az NB I-es férfi röplabda-bajnokság alapszakaszának vasárnapi mérkőzésén.

Az első három szett nagy csatát hozott, melyből az elsőben és a másodikban is mi bírtuk jobban a hajrát, megnyerve az adott játékrészt. A harmadikban is megvolt a sanszunk a sikerre, azonban ekkor már megtáltosodtak a szolnokiak és a végén ők örülhettek. Ezt követően fordult a kocka és a játék képe is, a mieink fejben talán elfáradtak, a vendégek viszont ellenkezőleg, összeszedték magukat. A negyedik és ötödik felvonást is a Magyar Kupa címvédője nyerte, s végül a bajnokjit is 3:2-re.

A hazai csapat legponterősebb játékosa Németh Zsolt volt, aki egymaga huszonöt ponttal járult hozzá a MÁV teljesítményéhez. 

MÁV Előre SC – Szolnoki RA 2:3 (23, 26, -23, -13, -12)
MÁV: Damsits L., Náhol G., Németh Zs., Stefanovics K., Kiss M., Neukum G. Csere: Nagy Á. (liberó), Sziládi D., Balogh P., Batári Cs., Nagy B. Vezetőedző: Németh Ödön.

Németh Ödön vezetőedző „Az idegek harcát végül a vendégek nyerték.”

A mostani, 20. fordulóval befejeződött az alapszakasz a MÁV Előre SC számára. Jelenleg a nyolcadik helyen áll a gárda a tabellán.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print