Négyszettes siker a TFSE elleni edzőmeccsen

A TFSE otthonában lépett pályára a MÁV Előre-Bericap NB I-es női röplabdacsapata a felkészülés jegyében. A Jurij Melnyicsuk vezette gárda négy szettet játszott aktuális ellenfelével, s valamennyit sikerrel zárta.

“Felkészülésünk első mérkőzésén túl vagyunk, amelyen elsősorban az volt a cél, hogy lássam, mire képesek a lányok és mi az, amiben kell még fejlődni. Azt gondolom, hogy kijöttek azok a hibáink, amik itt a felkészülésünk elején várhatóak voltak, ezeket fogjuk javítani, finomítani további tréningekkel, illetve edzőmérkőzésekkel. Összeségében elégedett vagyok a látottakkal és külön örülök neki, hogy győzni tudtunk.” – nyilatkozta Jurij Melnyicsuk vezetőedző.

A két csapat pénteken ismét összecsap egymással: ezúttal a MÁV lesz a házigazda. Az edzőmérkőzés este 6 órakor kezdődik majd a székesfehérvári Jáky iskola tornacsarnokában.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print