Negyedik lett párbajtőrcsapatunk az országos bajnokságon

Nagyszerű eredménnyel zárták a Danubius Regionális Sport Club vívói az Olimpici Országos Bajnokságot.

A Balatonfüreden rendezett utánpótlás versenyen negyedik helyen zárt a klub fiú párbajtőrcsapata. A Nogula Mór-Pásztor Patrik-Pőtyő Csaba-Klicsu András összetételű négyes a serdülő korosztályban érte el ezt a kiemelkedő eredményt. A fiúk a Kondoros és az AVA (Békéscsaba) csapatát legyőzve jutottak a legjobb négy közé. Az elődöntőben a későbbi győztes Honvédtól, majd a 3. helyért a BVSC-től szenvedtek szoros vereséget.

A múlt héten lezajlott ob első felében is szép eredményeket értek el sportolóink, ugyanis a fiú és a lány gyermek csapat is bejutott a legjobb nyolc közé. Előbbi végül ötödik, utóbbi hatodik helyen zárta a viadalt.

A Danubius újonc férfi párbajtőrcsapata szintén bejutott a legjobb nyolc közé az országos bajnokságon.

„Egy nagyon hosszú és fárasztó bajnokság végén sajnos két szoros vereség miatt nem jött össze az érem. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra, mert bár volt mindenkinek egy-egy asszója, ami nem sikerült jól, de ezek a srácok felvitték szívüket a pástra és végig harcoltak, küzdöttek egymásért” — kezdte értékelését Ujjady Árpád, a Danubius RSC elnöke.

„Összességében értékelve az ob-t, maradt bennünk hiányérzet az egyéni versenyszámok kapcsán. Bár így is voltak szép bravúros eredmények, mint például Faragó Balázs 15. helyezése.  Ezzel szemben a csapatversenyszámok nagyon jól sikerültek. Három csapatunk a legjobb nyolcban, egy a legjobb négyben végzett, amivel 2350 pontot gyűjtöttünk az egyesületi pontversenyes rangsorba. Szeretném itt is megköszönni minden versenyzőnek, szülőnek és edzőnek az egész szezonba belefektetett munkáját, támogatását. Most jön egy kis pihenés, aztán augusztustól, ahogy mondani szoktam, bele csapunk a lecsóba” — zárta a klubelnök.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print