Négy csapatot vertek a juniorok

170221 fehervar junior fiu

A lányok mellett a fiú juniorcsapatunk is parádézott az elmúlt hétvégén. Az NB II-es bajnokság aktuális fordulóját szombaton és vasárnap rendezték Zalaegerszegen. 

A Gazsi Péter által irányított együttes négy mérkőzésen lépett pályára a két nap során, és egyetlen alkalommal sem talált legyőzőre. A Szeged, a Szombathely, a Győr és a vendéglátó Zalaegerszeg ellen is 3:0-ra nyertek a fiatalok.

A csapat tagjai: Földes Tamás, Lengyel Tamás, Gazsi Gerő Zsombor, Szőke Zoltán, Nagy Ákos, Takács Milán, Arató Kristóf, Sziládi Dominik, Sebők Árpád, Damsits László. Edző: Gazsi Péter.

„Köszönhetően a plussz edzéseknek, a fiúk eljutottak oda mentálisan és labdabiztosságban is, hogy fel sem merült a vereség lehetősége bennük, és ezt sugározták is, főleg az idősebb játékosok. A cserékre is lehetett számítani mind a négy meccsen. Jó lehetőség volt ez a serdülő és ifi csapat tagjainak is a megmérettetésre, bár itt voltak bakik. Bízom benne, hogy mindenki okult a hibákból és ezt javítani tudjuk a vasárnapi ifjúsági fordulóra. Köszönöm a srácoknak az elvégzett munkát!” – értékelte a fiúk teljesítményét a gárda edzője, Gazsi Péter.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print