A MÁV Előre-BERICAP a harmadik torna rendezőjeként tét nélkül lépett pályára a bajnokság megnyeréséért még versenyben lévő TFSE ellen a női röplabda NB I 1-3. helyért zajló szakasz péntek esti mérkőzésén. A kezdés előtt Farkas Mihály, a hazai csapat vezetőedzője virággal búcsúztatta Ancsin Kittit, Deli-Germann Olgát és Hackl Szilviát, akik a szezon zárultával befejezik aktív pályafutásukat.
Az első szett MÁV-ponttal indult, de gyorsan átvette a vezetést a TF. Az adok-kapok jellemzővé vált a játszma jelentős részére. 14:10-nél Sólyom Emeséék kerültek négypontos előnybe, 19:18-nál viszont már a fővárosiak mentek eggyel. Ezután Farkas Mihály alakulata zsinórban négy pontot gyűjtött, ami megalapozta a hajrá végkimenetelét: 25:22-re nyert és előnybe került a vendéglátó.
Egymást követő harmadik bajnoki párharcában nyerte meg az első szettet a MÁV Előre-BERICAP, az előző alkalmakkor viszont rendre az ellenfél fordított és végül győzött is. Most azonban a második felvonás után is a székefehérvári játékosok örülhettek. Hiába kezdett 4:0-s szériával az egyetemi csapat, s vezetett 8:6-nál is, innentől fogva a MÁV dominált és előbb átvette a vezetést, majd nem engedte ki a kezei közül. 25:19-es sikerével a rájátszásban először került 2:0-s előnybe a MÁV.
A harmadik etapban feltámadtak a bajnokaspiráns budapestiek: az első pontot a mieink szerezték, de sajnos ekkor vezettek először és utoljára ebben a játszmában. A TFSE fordított és magabiztosan hozta a játékrészt 25:19-re, 2:1-re szépítve összesítésben.
A negyedik felvonásban a vendégek kezdtek jobban, hogy aztán egy remek sorozattal jelezze a MÁV, lezárná a mérkőzést. 8:4 után a vendégek zárkóztak fel és 11:11-nél beérték Fáskerti Fanniékat. 18:17-es TF-előnyig szoros volt a szett, ezután viszont meglógtak a vendégek és 22:17-nél már öttel mentek. A MÁV 24:23-nál ismét közel került az egyenlítéshez, ami végül elmaradt, a TF pedig nyert 25:23-ra és 2:2-re módosította a mérkőzés állását.
Az ötödik szett sem volt izgalommentes: 3:3 után 7:6-nál Csépke Gábor együttese vezetett, 10:7-nél Kiss Anna pontjával viszont már a MÁV volt kedvezőbb helyzetben. 13:12-nél Iva Durdanovic hármason túli bombaerős ütésével szett- és meccslabdához jutott a Fehérvár. Az elsőt ugyan nem sikerült kihasználni, a másodikat viszont igen, 15.13-ra hozta a játszmát a MÁV és 3:2-es győzelmet aratott a TFSE ellen.
Női röplabda NB I 1-3. helyért, 3. forduló:
MÁV Előre-BERICAP – TFSE 3:2 (22, 19, -19, -23, 13)
Gárdony, zárt kapuk. Vezette: Halász, Árpás.
MÁV: Sólyom, Hackl, Haase, Kiss, Fáskerti, Durdanovic. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Hizsnyai-Zolnai, Borostyán, Szilágyi. Vezetőedző: Farkas Mihály.
TFSE: Halla, Radomszki, Budaházy, Czakó, Kökény, Villányi. Csere: Boller (liberó), Benedek, Kriegel, Kreisz, Poór. Vezetőedző: Csépke Gábor.
A mérkőzés alakulása: I. szett: 1:3, 5:5, 13:10, 16:14, 19:19, 23:20. II. szett: 0:4, 9:8, 15:11, 18:15, 23:17. III. szett: 1:3, 5:10, 9:15, 15:21. IV. szett: 1:4, 8:4, 11:11, 14:17, 21:23 V. szett: 3:3, 6:7, 10:7, 11:10, 14:13
Farkas Mihály vezetőedző: “Ez a mérkőzés, illetve ez a hétvége a búcsúról szól. Néhány hónapja már ismertté vált, hogy vezetőség és menedzsment váltás lesz a klubnál. Megállapodtunk a folytatásról, de pár héttel ezelőtt úgy alakult, hogy a következő szezonban mégsem én leszek a MÁV Előre edzője. Sok sikert kívánok a csapatnak a jövőben! Az alapszakasz megnyerése után külön öröm, hogy ezzel a sérülésektől tűzdelt, csonka csapattal is tudtunk meccset nyerni a folytatásban.”
Csépke Gábor vezetőedző: “Az első két szettben nem tudtunk túllépni a nyomáson, míg a MÁV csapata felszabadultan játszott. Mikor a harmadik szettben ez a teher leesett a vállunkról, rögtön ment a játék. Az ötödik szettben aztán újra megjött az a bizonyos teher. Holnap már teher nélkül… Igazából annyi van, hogy kiadtuk a kezünkből a sorsunk. De a mi részünket meg fogjuk csinálni. Gratulálok a fehérváriaknak.”