Karácsonyi ajándék a Kárpáti Farkasoktól

Hátrányos körülmények között élő gyerekeknek szervezett adventi programot klubunk, a Kárpáti Farkasok. Az Érdi Járás hét településén élő fiatalokat négy héten át vendégeltük meg.

Apró örömszerzés karácsony alkalmából – ez is lehetett volna a mottója annak a kezdeményezésnek, amelyet a Kárpáti Farkasok hívott életre és ami az érdi Család- és Gyermekjóléti Központ együttműködésével jött létre.

A program célja az volt, hogy klubunk boldogabbá tegye az ünnepi időszakot olyan gyermekek számára, akiknek a hétköznapokban a sportolás lehetőségénél jóval égetőbb problémákkal kell megküzdeniük.

Az adventi időszak alatt négy alkalommal fogadtunk különböző korosztályú és nemű fiatalokat az érdi járás településeiről, mely során lehetőséget biztosítottunk a korcsolyázás kipróbálására szakedzők közreműködésével. Kísérő programként a jégpályán zenével és fénytechnikával, a melegedőben zsíros kenyérrel, teával, palacsintával és karácsonyi csomaggal kedveskedtünk az összesen több mint kétszáz gyermeknek.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print