A tavaly potom 92.3 millió(!!!) utast kiszolgáló Dubaji Nemzetközi Repülőtérről az Emirates légitársaság óriásgépével, a tripla hetessel repültem haza.
Hat és fél óra kinti várakozás alatt volt időm szétnézni az Emirates Shop-ban, a LEGO Store-ban, falatozni a Five Guys-ban, valamint megcsodálni megszámlálhatatlan mennyiségű Airbus A380-at és Boeing 777-et, de akadt egy Boeing 747 is. Minden monumentális a világ legtöbb (276) desztinációját nyújtó légikikötőben. A terminálok között metrózni kell. A több mint ötórás hazaút simán ment, a crew ezúttal is kedves volt, a kiszolgálásra és a szolgáltatásokra sem lehetett panasz.
Érdekes volt magyar szavakat is hallani, ugyanis az egyik légiutaskísérő, Zsuzsi külön köszöntötte honfitársait. Egy indiai úrral sokat beszélgettem, aki üzleti konferenciára érkezett hazánkba. Sok érdekességet megtudtam a világ legnépesebb országáról. Budapest felett átrepültünk, az egyesen landoltunk, majd beparkoltunk az ománi, de a Qatar Airways által üzemeltett Airbus A330 mellé. Ugyebár azzal a járattal indult a kaland pénteken, szóval sikerült egyfajta keretet adni az utazásnak.
Nagy élmény volt a hétvége, de mielőtt feldolgozom a sok történést és pláne a rögzített videókat, alszom egy nagyot.






















