Húsvéti pihenés helyett pályán csapataink

Hiába a hosszúhétvége, NB I-es csapataink pihenés helyett kőkemény csaták elé néznek mind női, mind férfi vonalon. Szombaton két, vasárnap egy mérkőzést játszanak felnőtt csapataink.

Ma 16 órától a MÁV Előre-BERICAP Tatán fogadja azt a Kecskeméti RC-t az NB I Extraliga kvalifikáló körének 6. fordulójában, amely egyrészt még veretlen, másrészt amelytől a rájátszás első körében 3:1-re kikapott a hirős városban. Szóval cseppet sincs könnyű helyzetben Gelencsér Balázs szakvezető és gárdája.

Szintén ma 18 órától a MÁV női csapata a Gödöllő vendége lesz Budapesten, a női NB I Liga 1-3. helyért rendezett szakaszában. Farkas Mihály együttese javítani készül az első körben elszenvedett két vereség után, de az ellenfél is kikapott legutóbb, méghozzá most pénteken a TFSE-től.

Vasárnap 18 órától újra pályára lépnek Ancsin Kittiék: akkor a TFSE ellen kell győzelemre játszani.

Amennyiben lesznek élő közvetítések a mérkőzésekről, akkor azok elérhetőségeit közzétesszük a Fehérvár Volley Facebook-oldalán.

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print