Gyenes Dávid kapusedzőre a válogatottnál is számítanak

A magyar férfi U14-es jégkorong tehetséggondozó program a budapesti Tüskecsarnokban tartott összetartást nemrég, melyen a fiatal hálóőrök munkáját Gyenes Dávid, a Kárpáti Farkasok kapusedzője irányította.

Gyenes Dávidot, a tehetséggondozó program kapusedzői posztjára Vas Márton, a Magyar Jégkorong Szövetség általános igazgatója kérte fel, méghozzá a válogatott programokban már részt vevő szakemberek ajánlására.

„Természetesen igent mondtam, óriási megtiszteltetés számomra, hogy részese lehetek a programnak. A Kárpáti Farkasoknál is támogatnak ebben, amit külön köszönök, hiszen azokon a napokon, amikor a válogatott összetartások vannak, nem tudok a klub rendelkezésére állni. Maximalista embernek tartom magam, szeretném a válogatottnál is kihozni magamból és a kapusokból is a lehető legjobbat. Szeretnék minél többet tanulni és fejlődni, amit fel tudok használni a hétköznapokban és egy plusz löketet adhat a saját kapusaim fejlesztéséhez is Érden” – mesélte kapusedzőnk.

Fontos megjegyezni, hogy a Kárpáti Farkasoktól nem Gyenes Dávid volt ott egyedüliként a tehetséggondozó összetartásán, klubunkat két játékos is képviselte: Tóth Flórián, illetve a kapus Nagy Ábel Dániel.

„Helyileg a Tüskecsarnokban volt az összetartás, negyvenöt mezőnyjátékos és hat kapus kapott meghívót. Ezeknek az összetartásoknak a célja, hogy az U14-es korosztályba tartozó gyerekek képességeit fejlesszük és tanítsuk őket a jégen, szárazon és mentálisan egyaránt” – árulta el Gyenes Dávid.

(Fotó: Magyar Jégkorong Szövetség)

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print