Fókuszban az utánpótlás

Ötödik alkalommal tartják meg a Herceghalmi Kempo Utánpótlás Kupát november 11-én. A Pest megyei versenyen a tizenhárom év alatti és maximum 6. kyu övfokozatú sportolók lépnek tatamira.

A Herceghalmi Kempo Dojo SE által megvalósuló torna iránt nagy az előzetes érdeklődés. Szilágyi András szervező elmondta, hogy a szokásos résztvevőkön túl külföldről és hazánk távoli pontjairól is várhatóak csapatok. A kempo mester hozzátette, hogy sokan azért is szeretik a Herceghalmi Kempo Kupát, mert itt a még kevésbé képzett és rutinos harcosok megfelelően kibontakozhatnak, ráadásul arra is külön odafigyelnek rendezői oldalról, hogy a lehetőségekhez mérten mindenki a saját szintjének megfelelő ellenféllel kerüljön szembe.

Az egynapos seregszemle sajátossága, hogy nincs csapatverseny, helyette az egyéni díjazások kerülnek előtérbe. Ezzel is azt próbálják elérni a szervezők, hogy minél több gyereknek okozzanak sikerélményt, ösztönözve őket a jövőbeni kitartó edzésmunkára és versenyzési szellemre.

Az V. Herceghalmi Kempo Utánpótlás Kupán két technikai (formagyakorlat és fegyveres formagyakorlat), valamint három küzdelmi (semi kempo, light contact, submission) kategóriában versenyeznek majd a kempókák.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print