Fókuszban az utánpótlás: Lacza Ábel, a jövő nagy reménysége

semmy schilt lacza abel

Világbajnoknak és világkupa-győztesnek mondhatja magát, ugyanakkor még nincs tizenkét éves. Ő Lacza Ábel, a Budajenő Kempo Klub és a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia kettős igazolású kempósa, aki fiatal kora ellenére már most gondolkodhat azon, hogy mitévő legyen, ha majd nem fér több érem az otthoni vitrinbe.

 

DSC01450

2003. április 23-án látta meg a napvilágot Lacza Ábel Ádám. Négy évesen, Budajenőn kezdte harcművészeti pályafutását. Maga a jenei sportegyesület is ebben az évben alakult meg, amelynek a következő években ország-világ előtt megismertette a nevét. Első versenye az egyik Bicske Kupa volt, röviddel az ötödik szülinapja előtt. Akkor ugyan veszített, de édesapja – aki a Magyar Kempo Szövetség elnöke – visszaemlékezése szerint fia sírva a következőt mondta neki: „Édesapa, ez nagyon jó volt, mikor jövünk legközelebb?”. Ez a hozzáállás, alázatos szemlélet a harcművészet iránt azóta sem változott Ábel életében. A kemény edzésmunkával párosítva pedig előre borítékolható volt a siker.

DSC01467

Szinte megszámlálhatatlan hazai és nemzetközi bajnokságon mérettette meg magát az eltelt szűk nyolc esztendő során. A 2013-ban, Törökországban rendezett X. IKF Kempo Világbajnokság és Világkupán aranyérmes lett, mint ahogy a szintén ez évi budapesti nyílt világkupán is. Teljesítményét egy évvel később megismételte, ráadásul a hazai rendezésű XI. IKF Kempo Világbajnokság és Világkupán tette mindezt. A jelentős tradíciójú Juhász Ferenc Emlékversenyen nem kevesebb, mint kilencszer diadalmaskodott mostanáig. A Nemzetközi Sport JiuJitsu Szövetség (ISJA) világbajnoki címét is megszerezte 2013-ban, Lengyelországban.

Birkózás - Mikulás Kupa 20111204 Nagysáp 210

Mint a gyerekek zöme, Ábel is kikacsintott más sportágak felé az évek során. Birkózott, szumózott, dzsúdózott, kipróbálta a már említett jiu jutsu-t, sőt a Budakeszi Labdarúgó Akadémia tagjaként még egy németországi tornán is részt vett nyolc évesen. Azonban a kempo összetettsége, hogy az ütések és rúgások mellett földharcban is van lehetősége kiteljesedni, azt eredményezte, hogy sosem hagyott fel a kempózással, mindig ez volt számára a legfontosabb.

Sumo - Budajenő Sumo Kupa 2012 176

Ahogy a bevezetőben is megfogalmazódott, Lacza Ábel mindössze tizenkét éves, de már most elmondhatja magáról, hogy majd száznyolcvan mérkőzés van a háta mögött. A kempo valamennyi versenyszámában kipróbálta már magát, de a semi, a light, a full contact, továbbá a chikara kurabe kategóriákban érdekelt leginkább. A fővárosi Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia 2013-as megalakulása óta kettős igazolással rendelkezik. Azóta anyaegyesülete és a HHKA színeiben is ér el sikereket. Sport és tanulmányi eredményeiért számos elismerésben részesült az utóbbi években. Díjazta Ábelt a budajenei és a Budapest XII. kerületi önkormányzat, de a Magyar Kempo Szövetség is kitüntette már.

10271162 679262235465600 62170698394524621 o

kempo vb2014

Célja, hogy minél eredményesebb versenyzői pályafutása mellett egyszer ő is fekete öves kempo mesterré váljon, és aktív éveit követően átadhassa tudását a majdani fiatal harcosoknak.

pokorni zoltan lacza abel vaczi janos

Névjegy: Lacza Ábel Ádám
Született: 2003.04.23.
Klubja: Budajenő Kempo Klub, Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia
Stílusa: kempo
Mottó: „Legjobbnak lenni a legjobbak között.”
Eredmények:
Többszörös korosztályos kempo világkupa-győztes (2013-2014)
ISJA JiuJutsu korosztályos világbajnok (2013)
Kilencszeres korosztályos bajnoka a Juhász Ferenc Emlékversenynek (2012-2014)
Sokszoros korosztályos magyar bajnok semi, light és chikara kurabe versenyszámokban

IMG 3876

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print