2003. március
„Az élet egy pillanat. Van és a következő pillanatban már csak a múlt.”
Így történt ez Juhász Ferenc 6. danos nagymesterrel is 2002. márciusában. Előzménye egy csúnya motor baleset, amiből az akarata mentette meg.
Március 3-án motorjával árokba futott, ahol medencecsont, és borda törést szenvedett. Kórházi műtétjei jól sikerültek. Eljött március 17. 17 óra10 perc. Délután még jól volt, aztán jött a PILLANAT. Egy kis vérrög embóliát okozott, – állapították meg az orvosok….
1958. májusában született, így most májusban lett volna 44 éves. A 43 éves Mester életútját végigkísérte a Harcművészet. Ifjúságában a boksz és a birkózás vonzotta. Később, ahogy megjelentek a különböző keleti stílusok úgy kezdet ismerkedni velük. Az eltelt évek alatt, különböző stílusok mesterszintjét érte el, így vált 6. danossá kempoból, 2. danossá jitsuból és első danossá aikidoból, judóból.
A 70-es évek elején került kapcsolatba a kempoval, amit azóta is, szívvel-lélekkel művelt.
A mestert három dolog jellemezte a legjobban:
KITARTÁSA a kezdeti kempo lépéseknél, amikor még irányítás nélkül próbálkoztak a Szamuely – a mostani Lónyai – utcai pincében, ahol a cél a fennmaradás és az ellenfél teljes megsemmisítése volt. Később mikor a technikák írott formában kerültek hozzájuk, de csak évente, ha egyszer jött a segítség. Majd a későbbi években, mikor az intrikákkal szemben kellett megvédenie stílusa és önmaga igazát.
Vagy a:
GYÖZNI AKARÁSA, a saját és tanítványai eredményeiben is meglátszik. Saját eredményei között az országos, a nemzetközi és a világbajnoki helyezések is megtalálhatok. Tanítványai itthon különböző stílusok, iskolák bajnokai lettek, külföldön profi nemzetközi és európai bajnoki öveket szereztek. Mindez igazolja sportbeli tapasztalatait, felkészültségét.
Az elsők között volt, akik kiharcolták Magyarországon a Full contact küzdelem létjogosultságát. Az Ő szakmai irányítása alatt jöttek létre az Utcai Harcosok, a Free Fighting és a Magyar Kempo Szövetség által használt Felnőtt Chikare Kurabe szabályrendszerek. A halála előtti utolsó években a profi szintű versenyzők felkészítésével foglalkozott, aminek eredményeként számos külhoni meghívást, és külföldi mester barátságát is magáénak tudhatta.
Álmai között szerepelt a Kempo Akadémia létrehozása. Törekvései mind arra irányultak, hogy olyan harcosokat magába foglaló termet alakításon ki, ahol az emberek megtalálhatják, elsajátíthatják az önvédelem és a küzdelem ABC-jét. Ahol a tudásszint három fokban nyilvánulna meg, kezdő, haladó és profi szint. A működő Juhász Gym már ennek megfelelően neveli a tanítványait.
Életét az EGYSZERŰ DIREKT SZÓKIMONDÁS jellemezte, amiből néha problémái adódtak, de még így is hamarabb jutott az igazsághoz, mint számtalan „beletörődöm” emberke. Fantasztikus módon felismerte az emberek egyéniségét. Amit tanítványai nevelése, képzése során és a civil életben egyaránt alkalmazott. Olvasott a gondolatokban és ráérzett a kimondatlan szavakra. Minket, az elsőlépcsős tanítványait megtanított a számtalan technika és elméleti tudás mellett arra, hogy a küzdelem belül kezdődik, a külső fizikális megjelenés csak a probléma felületi megoldása.
Mindig hangsúlyozta, fontos tudni azt, hogy hogyan kell „Megértetni” magunkat különböző helyzetekben. Ne legyünk agresszívak, de ha kell, tudjuk a megoldás módját, minden probléma nélkül. Mind azok a tanítások, amik a kezei között felnevelkedett sportolók önmagukénak mondhatnak, azt bizonyítják, hogy igazi harcost vesztettünk el. Az idő beforrasztja a mostani sebünket, de emlékét és tanításait megőrizzük, átadva a következő generációnak. Akik tovább és tovább adják nevét nem feledve.
Búcsúzunk tőled. Jó utat Mester!
Veresegyháza, Katolikus temető 13 óra 10 perc. A ravatalozó előtti területen egy koporsó, rajta felírat.
” Juhász Ferenc élt 43 évet nyugodjon békében.”
Mellette a székek még üresek, de már nem sokáig. Lassan érkeznek a hozzátartozók, családtagok.
13 óra 30 perc lassú dobszó fogadja az érkezőket. Daiko dobosok, kilencen vannak, rezzenéstelen szertartásos mozdulatokkal ütik ki a hangokat, a felállított dobokból. Japánban így tartják távol a rossz szellemeket, és kísérik utolsó útjára a távozót. Egyben ez a család utolsó ajándéka.
14 óra ellőtt megérkeznek a közeli hozzátartozók is, így a székeknek szánt szerep is betöltődött. Megérkezett a pap ki a beszédet tartja. Oldalt, megtörve várakoztak azok a tanítványok, akik az utolsó úton is vele lesznek.
Látni az egybe gyűlő embereket, legyenek ismerősök, vagy valamikori haragosok ahogy csöndben állnak, suttogva üdvözlik egymást feledve a régi sérelmeket. A légkőr érezteti azt, hogy olyan ember temetésén vagyunk aki példa értékű. A látvány és a dobok hangja olyan mély érzéseket kavar a jelenlevőkben, ami leírhatatlan. A megjelent körülbelül 500 ember gondolataiban lepergett egy kapcsolódó élmény.
Akik nem lehetek jelen, azok is elküldték együtt érzésüket.
Befejeződött a pap beszéde. Ismét felszállt a dobok átható üteme. A számtalan koszorú után most a tanítványok fogták körül. Hat sportoló, barát emelte le az emelvényről és indultak a közös utolsó útra. Követte őket a család, majd a megjelentek. A Daiko dobok hangja végig kísérte a menetet. Elhantolás ellőtt ismét beszéd majd a végső búcsú. A könnyeket nem lehetett visszatartani…
A koszorúk majd másfél méter magasságig emelkedtek a mester sírja felett.
Szép, egyszerű temetéssel búcsúztunk egy nagyságtól. Lassan távoztak az egybegyűltek, a kifelé vezető úton egy régi barát, tanítvány borítékot oszt nekik. A borítékban egy emléklap. Ez az a pillanat, ami sokakban az utolsó csepp volt. A képen a távozó mosolygós Feri int vissza, talán búcsút…
Azt mondják addig tartózkodunk a földi létben amíg tanulhatunk valami újat, így mondhatjuk :
– Ő már mindent tudott.
