Bármennyire is hihetetlennek tűnik, november kezdete előtt csupán egy nappal játssza első bajnoki mérkőzését a MÁV Előre-BERICAP a női röplabda NB I Liga 2020/2021-es kiírásában. A koronavírus a férfiakkal kissé “jobban bánt”, vasárnap már a harmadik találkozójukat vívják a honi pontvadászatban.
Szombaton 18 órai kezdéssel a TFSE vendége lesz a MÁV Előre-BERICAP női alakulata. Az NB I Liga alapszakaszának hivatalosan 6. fordulóbeli összecsapása zárt kapus lesz, de terveink szerint a fehervarvolley Facebook-oldalon élő stream formájában beszámolunk róla.
Vasárnap 16 órától a férfiak hazai közegben lépnek pályára: Gelencsér Balázs játékosai a Szolnoki Röplabda Klubot fogadják az NB I Liga alapszakasz 7. fordulójában. Ez a találkozó nyilvános lesz a közönség számára. A székesfehérvári Jáky iskolába azonban mindenki kizárólag szájmaszk viselésével léphet be.
Ugyancsak a hét utolsó napján, délelőtt 11 órától rendezik a MÁV Előre Röplabda Akadémia – Röpisuli SE párharcot a női NB II-es bajnokság Nyugat “B” csoportjának 17. fordulóból előrehozott mérkőzésén.