Előnyről kaptunk ki a GRC-től

3:1-re alulmaradt a MÁV Előre-BERICAP a Gödöllői RC ellen Budapesten, a női röplabda NB I 1-3. helyért zajló párharcának második tornáján. Farkas Mihály csapatának maradt még matematikai esélye az első helyre, de nagyon nehéz helyzetben van a gárda.

Gödöllői ponttal kezdődött a mérkőzés, mely után gyorsan átvette a vezetést a MÁV. Az előny nem tartott ki sokáig, Szalay Attila gárdája fordított és egyre nagyobb különbséggel vezetett. 15:8 után a többi között két Kiss-pontnak köszönhetően 15:13-ra feljöttek a mieink. Ezután a GRC nem tudott újra meglógni, mi több, 19:19-nél egyenlő volt az állás. Durdanovic percei jöttek, háromszor is eredményes volt, de végül Hackl Szilvia sánca hozta el a MÁV 25:22-es sikerét.

A második felvonás sem volt izgalommentes, 3:1-nél, 11:9-nél és 15:13-nál is mi vezettünk, utóbbit követően azonban hét pontot szereztek a gödöllőiek, mialatt a MÁV egyet sem és 20:15-nél már az ellenfél volt ötpontos előnyben. A hajrában nem szalasztotta el a GRC az egyenlítést és 25:21-es sikerrel 1:1-re módosította a bajnoki állását.

A harmadik szettben elmaradt az első kettőben látott nagy küzdelem: a Gödöllő 4:0-val indított és végig vezetve aratott magabiztos, 25:19-es győzelmet. Ezzel hátrányból felállva már Ratkaiék vezettek 2:1-re összesítésben.

A negyedik felvonásban az egyenlítésért lépett pályára Farkas Mihály alakulata, de ez a periódus sajnálatos módon még egyértelműbb volt, mint a harmadik. A Gödöllő 2:2 után átvette a vezetést és meg is tartotta azt a játékrész végéig. 25:15-re hozta a játszmát a GRC, a bajnokit pedig 3:1-re nyerte.

Női röplabda NB I 1-3. hely, 2. torna:
Gödöllői RC – MÁV Előre SC 3:1 (-22, 21, 19, 15)
Budapest, zárt kapuk. Vezette: Suba, Jámbor.
GRC: Mishonova 18, Ince 9, Ratkai 18, Tóth 2, Kökény 20, Kovács 10. Csere: Maurer (liberó), Sorompó, Bajnóczi, Hajós 1. Vezetőedző: Szalay Attila.
MÁV: Sólyom 1, Hackl 4, Ancsin 2, Haase 7, Kiss 19, Durdanovic 16. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Borostyán 1, Hizsnyai-Zolnai, Szilágyi, Fáskerti. Vezetőedző: Farkas Mihály.

A háromcsapatos tabellán a MÁV Előre-BERICAP jelenleg utolsó pozícióban áll három vereséggel és így minimálisra csökkentek az esélyei, hogy az Extraliga-tagságot jelentő első helyet megszerezze. Vasárnap viszont elérheti első sikerét az alapszakasz-győztes gárda a rájátszásban, méghozzá a TFSE ellen szintén Budapesten, este hat órai kezdéssel.

Forrás

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest