Elfogadta a szövetség a nevezéseinket

A 2020/2021-es bajnoki szezonban is az NB I-ben szerepelnek a MÁV Előre Bericap női és férfi csapatai. A Magyar Röplabda Szövetség nem csak befogadta, hanem el is fogadta valamennyi klub nevezését, így mindkét nemnél hét-hét gárda küzd majd az NB I Ligában.

A női elsőosztályban a mieink mellett a Budaörsi DSE, a DSZC-Eötvös DSE Derecske, a Gödöllői RC, a Jászberény Volleyball Team, a PTE-PEAC és a TFSE szerepel, míg a férfiaknál a Dág KSE, a KISTEXT, a MEAFC-Miskolc, a Sümegi RE, a Szolnoki RK és a Vidux-Szegedi RSE vesz részt a MÁV Előrén túl.

Mint ismert, a legutóbbi, járványhelyzet miatt félbeszakadt szezonban a Csizmadi András által irányított férfi alakulat harmadik helyen állt az NB I Liga Alapszakasz II. tabelláján, öt győzelemmel és három vereséggel, tizenhárom ponttal. Farkas Mihály női együttese ugyancsak harmadik volt az NB I Liga tabelláján a bajnokság felfüggesztésekor, méghozzá tizenkét sikerrel és hat fiaskóval, harmincnégy szerzett ponttal.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print