A tabella élén ünnepli a karácsonyt az NB II-ben szereplő juniorcsapatunk, miután a legutóbbi játéknapon mind a négy mérkőzését megnyerte. A fiúk edzője, Adler Zoltán a december 17-18. között rendezett torna után nyilatkozott honlapunknak.
„Ez a hétvége volt az első, amikor már kezdtünk olyan játékot mutatni, ami az elvárásoknak megfelel. Sajnos ez még mindig nem teljesen stabil, de elégedett vagyok az eredménnyel. A srácok először mutatták meg, hogy tudnak csapatként dolgozni és igenis vannak céljaik ezzel a sporttal. Nagyon sokat segít az idei munkában, hogy edzőként Gazsi Péter is csatlakozott az év elején hozzánk, így a fiatalok több fajta szemlélettel is találkozhattak az edzések során. Ez jelentősen javította a fejlődés hatékonyságát. Az egyesület hosszú távú tervei jól motiválják a játékosokat, hiszen így nem kell feltétlenül másik városban, másik klubnál folytatniuk a megkezdett munkát. A vezetőség évre évre igyekszik jobb és jobb hátteret biztosítani. Ezt ezúton köszönjük!”