„Együtt meg tudjuk csinálni!” – Redjo Koci az aranycsata előtt

A MÁV Előre SC-Foxconn újoncként jutott be a férfi röplabda Extraliga döntőjébe a 2022/2023-as szezonban. A sikerből aktívan kivette a részét a székesfehérvári klub albán válogatott röplabdázója, Redjo Koci is. A 29 éves nyitásfogadó ütő, akinek a héten kisfia született, honlapunknak nyilatkozott a finálé kapcsán.

A vasárnap kezdődő, az egyik fél harmadik sikeréig tartó magyar bajnoki döntőben a MÁV Előre SC-Foxconn ellenfele a Fino Kaposvár lesz. Az aranycsatáig vezető útról, az elvégzett kemény munkáról és a hitről is beszélt Redjo Koci a fehervarvolley.hu-nak.

„Ha a szezon elején azt mondjuk, ott leszünk a döntőben, senki nem hitt volna nekünk és mindenki csak viccnek gondolta volna. De ha eléggé hiszel benne és minden mást alárendelve mindent megteszel a sikerért, akkor annak ez lesz az eredménye. Az augusztus óta elvégzett kemény munkának köszönhetően lehetünk most döntőben. Ezért sokat szenvedtünk, szóval úgy érzem, megérdemelten játszhatunk a bajnoki címért. Szeretnék köszönetet mondani csapattársaimnak, Dávid Zoltán vezetőedzőnek, a teljes stábnak és a szurkolóknak is a támogatásért, különösképpen dr. Tálos Péter elnök úrnak! — nyilatkozta Redjo Koci.

„Az biztos, hogy ez nagy nyomás számunkra és izgatottak vagyunk, de rendelkezünk minden olyan képességgel, ami ennek a kezeléséhez szükséges és képesek vagyunk jó teljesítményt nyújtani. A finálé mérkőzésein a mentális és a fizikai felkészülés kulcs lesz a győzelemhez. Az elégedettségünk nem csak abból áll, hogy bent vagyunk a döntőben, mert nem csak játszani akarunk, hanem győzni is! Szeretném, hogy minél több szurkolónk előben szorítson nekünk és támogassa a csapatot a bajnokság legfontosabb párharcában. Együtt meg tudjuk csinálni!” — zárta gondolatait az albán légiós.

A férfi röplabda Extraliga döntő első mérkőzését vasárnap 19:30-tól rendezik a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban. A finálé hazai mérkőzései belépőjegy megváltásával lesznek megtekinthetőek. A sajtó munkatársai akkreditálást követően tudósíthatnak a helyszínről.

Jegyárak:
Felnőtt: 2.000 Ft
Gyerek (6 éves kortól)/nyugdíjas: 1.000 Ft
6 év alatt ingyenes a belépés.

Jegyelővétel:
A 2023. 04. 23–án 19:30-kor kezdődő MÁV Előre SC-Foxconn – Fino Kaposvár mérkőzésre elővételben is lehet belépőjegyet vásárolni személyesen, a MÁV Előre SC irodájában.
Cím: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 70.
Nyitvatartási idő: csütörtökön és pénteken 09:00-től 17:00-ig. (Csak készpénzes fizetés lehetséges.)

Sajtóakkreditáció:
A sajtó munkatársai a media@mavelore.hu e-mail címre küldött levélben tudják előre jelezni akkreditációs igényüket, legkésőbb a mérkőzés kezdete előtt 24 órával.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print