Csoportelsőként várjuk a folytatást

IMG 5252

Két győzelemmel és egy vereséggel zárta az alapszakaszt a Fésüs Röplabda Akadémia fiúcsapata az országos gyermek bajnokságban. A Szegeden rendezett második, egyben zárókörben a házigazdákat és a Dunakanyart is legyőzték Gazsi Péter játékosai, míg a Szolnokkal szemben alulmaradtak.

Eredmények:

  • Fésüs RA – Dunakanyar 3-0
  • Fésüs RA – Szeged 3-0
  • Fésüs RA – Szolnok 0-3

A középszakaszban a négy csoportelső alkot egy kvartettet, de a lebonyolítás érdekessége, hogy az ottani eredmények nem befolyásolják majd a továbbiakat. Mind a négy résztvevő automatikusan bejut az elődöntőbe, azaz az OGYB legjobb tizenkét csapata közé.

A csapat tagjai: Szentesi Bálint, Kocsis Barnabás, Tóth Kristóf, Mayer Gergő, Lukács Bence, Nagy András Domonkos, Hortobágyi Viktor, Németh Martin. Edző: Gazsi Péter.

Mérkőzések:
FRA – MAFC-Dunakanyar: 3-0 (-13, -10.-19)
FRA – Szeged : 3-0 (-14.-24.-20 )
FRA – Szolnok : 0-3 (24-,23-,19-)

Sérülésekkel küzdő csapatunk szépen helyt állt, az alapszakasz második fordulójának 3 meccséből 2-t magabiztos játékkal nyertünk, még ha a Szeged elleni számok nem is ezt tükrözik. Így is nagy fölénnyel hoztuk az első helyet. Senkit nem lehet félvárról venni a jövőben.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print