A hazai és nemzetközi porondon is hibátlan teljesítményt nyújtó MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata a MEAFC Miskolc ellen lép pályára szombaton 14 órakor a VOK Sportcsarnokban.
A kiváló formában lévő fehérvári együttes szettveszteség nélkül menetel a férfi Extraligában, a Magyar Kupában és a CEV Challenge Kupában egyaránt. Az alapszakasz következő fordulójában a MEAFC csapatát fogadja, amely bár rosszul kezdte a hazai bajnokságot és az első öt mérkőzését elvesztette, a legutóbbi két összecsapását a MAFC és Dunaújváros együttese ellen sikerrel vette.
Redjo Kociék számára a szombati találkozó lesz az utolsó megmérettetés a Közép-Európai Liga versenysorozata előtt, aminek keretein belül újabb nemzetközi mérkőzések várnak rájuk. A november 14-16 között megrendezendő MEVZA torna összecsapásainak szintén a székesfehérvári VOK Sportcsarnok ad otthont.
“Próbálom úgy forgatni a csapatot, hogy a játékosok a háromnapos MEVZA tornára és a november 21-i Challenge Kupa mérkőzésre is frissek legyenek. Nem számít, hogy ki az ellenfél, a bajnokságban mindig a győzelem a cél” – nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.
A mérkőzés díjmentesen megtekinthető.
Férfi röplabda Extraliga:
2023. november 11., 14:00, Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok
MÁV Előre Foxconn – MEAFC Miskolc