A BRSE állította meg női csapatunk szárnyalását a bajnokságban

Három szettben veszített a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata a BRSE ellen az NBI. Extraliga alapszakaszában Békéscsabán szerdán. A fehérvári együttes a hétvégén még fontos rangadót nyert, most azonban nem tudta felvenni a versenyt a tavalyi ezüstérmessel. 

A fehérvári hölgyek két szettveszteség nélküli győzelmet követően érkeztek az idegenbeli rangadóra, ahol a tabella második helye volt a tét. A Swietelsky-Békéscsaba hazai formája is optimizmusra adott okot a mérkőzés előtt, hiszen a pályaválasztó idén mindkét vereségét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban szenvedte el. A címvédő Vasas mellett éppen az a Nyíregyháza tudott ellenük nyerni, amelyet a MÁV Előre szombaton 3-0-ás eredménnyel múlt felül.

(Fotó: BRSE/Imre György)

A jó előjelek mögül azonban hamar előbújtak a viharfelhők. A békéscsabaiak ezen az összecsapáson azt az arcukat mutatták, amely győzelmet hozott nekik tavaly a MEVZA-ligában. A MÁV Előre az első és a második játszmában is végig hátrányban volt, valamint a harmadik felvonásban is mindössze 8-8-ig tudta tartani a lépést ellenfelével. 

A hazaiak kiemelkedően teljesítettek sáncolásban, és mindössze 8 hibával hozták le a rangadót a fehérvári 17-hez képest. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a BRSE feladó átlója, Margarita Stepanenko lett 19 ponttal, a MÁV Előre Foxconn csapatából Maia Dvoracek 14 pontig jutott. 

(Fotó: BRSE/Imre György)

Ez volt a kék-fehérek második veresége az Extraliga alapszakaszában. Pallag Ágnesék hét fordulót követően a harmadik helyen állnak a pontvadászatban.

„A mai napon a Békéscsaba sokkal agresszívebben röplabdázott, mi pedig nem tudtuk hozni a fő karakterünket, azaz a gyors átmeneteket és a hatékony támadást. A blokkvédekezésünk sem működött úgy, ahogy szokott, szóval összességében megérdemelten nyert a Békéscsaba, gratulálunk nekik és el kell ezt fogadnunk, valamint sokkal jobban kell játszanunk a következő találkozásunkkor” – nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést követően.

Swietelsky-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn3-0 (25-21, 25-21, 25-15)

Békéscsabai Városi Sportcsarnok

Swietelsky-Békéscsaba: Kump, Strumilo, Stepanenko, Pintér, Aydinogullari, Stanchulova. Csere: Molcsányi (liberó), Kotormán, Kertész, Glemboczki, Bodnár, Becic. Vezetőedző: Tóth Gábor.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Vacsi, Markovic, Pallag, Michalewicz. Csere: Tóth (liberó), Kovács (liberó), Vezsenyi, Tarr, Király-Tálas, Matos, Szabó, Orosz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Kiemelt kép forrása: BRSE/Imre György

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print