Folytatódik az erőltetett menet férfi röplabdacsapatunk számára. Redjo Kociék továbbra is veretlenek a szezonban, most azonban újabb két nemzetközi mérkőzés vár rájuk két nap alatt a MEVZA Közép-európai Ligában.
Nincs egyszerű dolga Dávid Zoltán vezetőedzőnek. A MÁV Előre Foxconn elképesztő menetelésbe kezdett a szezon elején, 14 mérkőzés óta veretlen és még mindig négy fronton áll harcban a végső győzelemért. A jó teljesítmény átka azonban, hogy így hétről hétre halmozódnak fel a mérkőzések, a rengeteg utazás, valamint a sok nemzetközi mérkőzés pedig próbára teszi a játékosok fizikai korlátait.
Nem is volt meglepő, hogy a Dág elleni hétvégi bajnokin megtörtént az első komolyabb sérülés. Ambrus Bence egy blokkolás során szenvedett horrorbalesetet a bal kisujján. Öröm az ürömben, hogy ami elsőre nyílt törésnek tűnt, arról később kiderült, hogy „csak” egy nagyon csúnya ficam. Ennek ellenére a fehérvári együttes egyik kulcsjátékosa hat hétre kiesett.
A MEVZA-ligában szerdán ismerős ellenfél vár a MÁV Előrére. Az osztrák VCA Amstetten ellen férfi röplabdázóink a CEV Challenge Kupában egyszer már rendkívül meggyőző teljesítménnyel, 6-0-ás szettösszesítéssel győzedelmeskedtek. A forduló házigazdájával, az OK Mariborral viszont először találkoznak a kék-fehérek csütörtökön. A tavalyi szlovén bronzérmes szintén veretlen eddig a sorozatban, és a magyar csapat mellett nagy eséllyel pályázik a legjobb négy közé jutásért.
„Most kell nagyon okosnak lennünk. Ezzel a két maribori mérkőzéssel már 16-nál járunk majd a szezonban, és vár még ránk hétfőn egy spanyolországi túra a Challenge Kupában. A sorozatterhelés kezd kiütközni a fiúkon. Fontos, hogy odafigyeljünk az egészségükre. Kell a rotáció, mert ha elindul egy komolyabb sérüléshullám, az sokat számíthat majd a végelszámolásnál. Ez egy újabb esély lehet azoknak, akik eddig kevesebbet játszottak. Hosszú az idény, mindenki meg fogja kapni a lehetőséget a bizonyításra” – nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.
MEVZA Közép-európai Liga, Maribor
December 6., 20:00
VCA Amstetten NÖ – MÁV Előre Foxconn
December 7., 20:00
OK Maribor – MÁV Előre Foxconn