Az NB II-es juniorbajnokság 3. fordulójának második napján – az elsőn a játékosok NB I-es kötelezettsége miatt egy fiatalabb összetételű csapat állt ki és két vereséget szenvedett – ismét diadalmaskodtunk. Az első mérkőzés nehéz és fáradt kezdése után sem tudták saját játékukat játszani játékosaink, de az ellenfél hibáinak kikényszerítésével sikerült a mérkőzést 3-0-s sikerrel zárni a Győr ellen.
A nyomott játékstílust betudhatjuk a hétvége sűrű programjának és az ez által a játékosokban keletkezett fáradtság érzetének. Kis szünet után a zalaegerszegi csapattal kellett összemérni tudásunkat. A párharcot szintén nyomott hangulat jellemezte, de tehetséges nyitásfogadó ütőinknek sikerült színt vinni a szürke játékba, a kiválóan véghezvitt követő labdákkal, amelyekben nagy szerepe volt ügyeskezű feladónknak is. Végül ezt a meccset is megnyertük.
Csapatunk játékosai a hétvégén nem egymással játszottak, hanem együtt. Ezt a fejlődést mutatja a barcikai NB I-es találkozóval együtt a hétvége 9 nyert és csupán 1 elveszített szettje, vagyis mindhárom mérkőzésünket győzelemmel zártuk.