Kempo
Amikor a földön az ősállatok is a saját életüket védték vagy az élelemért küzdöttek, már akkor kialakult egyfajta küzdőmorál. Ezekben az időkben az győzött, aki erősebb volt. Később, magasabb fejlődési fokon már a taktika is befolyásolta a harc kimenetelét, majd a fejlődéssel együtt kialakultak a kézi eszközök, amit fegyver gyanánt is használtak. Ezt a harcot az életben maradásért vívták, de ameddig a történelem csak ellát felfedezhető az ember ember elleni küzdelme. Egyiptomi képírások, római, görög edényeken található képek és számtalan írásos emlékek a bizonyítékai ennek. Az önvédelemnek, akár a Karaténak, Kung-Fu-nak, boksznak, vagy birkózásnak hívjuk, és bárhonnan ered is, mindig egy célja volt: a Fennmaradás. Az emberek a jelenre gondoltak, és nem a gyakorlás jövőbeli eredményére.
A Kempo Karate művészete csak az utóbbi 30 évben vált ismertté. Ez nem azonos a Japán Karatéval, előzményei és kialakulásának okai is mások. A Kempo egy olyan önvédelmi forma, ami egész történelme során – és mind a mai napig – a hatékonyságra törekedett.
A Kenpo jelentése: az „ököl törvénye”. A kínai írásjegyek japán olvasata: Kungfu. A Kenpo elnevezés már a stílus kezdete óta kíséri a harcművészetet. Daruma Shaolinba érkezése után hozta létre a Shaolin Chuan-fa-t. Fejlődése után Okinawára már az oda utazó szerzetesek mint a Shorinji Kenpot vitték és mutatták be. A Kenpo a nagy Boxer lázadáskor teljesen eltünt, később a 60-as években Do Shin So újra élesztette a stílust.
James Mitose-nak – akit a Kenpo egyik alappillérenét tartanak számon – szerzetesi neve „Kempo” volt. Vagy egy elírás végett, vagy egy újságíró direkt jelentette meg így a nevet egy cikkben, de azóta használják mind a két formát. Így mindkét név ugyan azt a stílust takarja.
Történelmi áttekintés
India hatása
Néhány forrás az 5000 évvel ezelőtti Indiába vezeti vissza, ahol a későbbi Japán szamuráj kaszthoz hasonló harci kaszt (a Kshatriya) tagjai, mesterei voltak a Natanak és a Vajramuhtinak. Mindkét harci tudomány Kr.e. 3000 évvel alakulhatott ki. Az indiai Kempo szervezett formája kialakult az indiai Buddhizmus idejére. A Kempo innen került Kínába, ahová egy indiai Kshatriya, – kinek neve Bodhidharma volt -, mint kolduló szerzetes vitte magával. A legenda szerint Bodhidharma Kr.u. 520 körül érkezett a dél-kínai partra, hogy a Buddhizmus egy új formáját, a Zen-t tanítsa. Innen Nankingba ment Vu császárhoz, majd folytatta útját Honanba. Itt kilenc évre visszavonult egy kolostortól nem messze lévő barlangba meditálni.
Ennek a kolostornak a neve: Shao Lin-su, japánul Sorinji. Miután megvilágosodott, ő lett a kolostor apátja. A hosszú meditációk során a szerzetesek elaludtak, így izometriás és lazító gyakorlatokat végeztetett velük, amit Shi Pa Lo Han So (Lo Han Tizennyolc Keze) néven neveztek el. Ezek a gyakorlatok olyan technikákon alapultak, amik a Himalája mögött fejlődtek ki. Úgy gondolta, hogy egy erősebb testtel és egy elmélyült szellemiséggel könnyebben lehet eljutni a lélekhez. Az írások szerint ezek a tréningek egészségmegőrzésre irányultak, és nem a küzdelemre. Bodhidharma halála után tovább fejlesztették és tökéletesítették a mozgásokat. A stílus neve Shüan Fa, japánul: Kempo.
Kínai előzmények
Gyakran hivatkoznak a Kr.e. 2698-ban íródott Kung-fu című könyvre, amely először foglalta össze a gyógygimnasztika, a fájdalomcsillapító masszázs, betegségűző, a termékenység- és a harci tánc leírását. Tudatos küzdőtechnikáról Kr.e. 2500-ból taláhatjuk az első említést, Kínából, amit Go-tinek, vagy Csiao-tnek hívtak. Ez abból állt, hogy a harcosok a sisakjuk végén lévő szarvval próbálták felnyársalni az ellenséget.
A Csou kor végéről származó Dalok könyve sportjátékokról, fegyvertelen küzdelmekről, és nyíl-lövészetről tesz említést. Kb. ebben az időszakban nomád törzsek törtek be Észak-Kínába. Ezek a törzsek olyan harci formát hoztak be, amely egyaránt hatással volt a kínai birkózásra és a bokszra is. Az első taoista Mennyei Mesternek (Csang Tao-ling) számos legendája és heroikus tette is a fegyvertelen harcosokat dicsőítette.
A Han Dinasztia idejében az eddig összeállt harci technika a kemari befolyása alá került. Ez csak rúgásokat tartalmazó, háborúban kifejlesztett küzdelem. Ezek ötvözetéből született meg egy új harci forma a Shabaku.
Ebben az évszázadban (Kr.e. 3.sz.) íródott Han Shu I Wen Chich-ben (harci művészetek könyvében) megtalálható az ökölharc hat fejezete.
A dinasztia későbbi idejében (Kr. u. 25-250) egy bizonyos Hua To nevű orvos fejlesztette tovább az addig kialakult mozgásrendszert, a tigris, a szarvas, a medve, a majom és a madár mozgásaira alapozva. A következő mondást neki tulajdonítják:
A testnek szüksége van a gyakorlásra, de ennek nem szabad végkimerülésig tartania. A gyakorlás kiűzi a rossz levegőt a szervezetből, segíti a vérkeringést és megóv a betegségektől. A használatban lévő lépcső sohasem rohad el, így van ez a szervezettel is. Hogy megelőzd a betegséget gyakorold a medve nyakát, a madár csavarodását, a test hajlékonyságát és az izületek mozgását.
A Tang-dinasztia kezdetére tehető a 8 Halhatatlan legendáinak kialakulása. A 8 Halhatatlan (Kr.u. 25-907) mítoszai számos szórakoztató történetet, érdekes kalandot, fegyveres és fegyvertelen küzdelmet tartalmaznak. A 8 Halhatatlan mindig erejével, ügyességével tűnik ki mítikus kalandjaikban. A felvilágosult Tang dinasztia alatt a Kempo visszakapta az elvesztett jóindulatot. Nagy versenyeket rendeztek a Császári Palota lépcsőin és minden közterületen országszerte. A győztes a Ruidai bajnok volt, az egyetlen, aki túlélt minden harcot a küzdőtereken. A bajnokok a Palotában sorakoztak fel, és ennélfogva mérhetetlen népszerűségnek örvendtek.
Térjünk vissza a Shaolinban kialakult művészethez. Chuan Yuan nevű szerzetes alakította 72 mozgásos rendszerré az addig ismert egészségmegőrző gyakorlatsort. Yuan elindult országában, keresve a lehetőségeket művészete továbbfejlesztésére. Vándorlása közben találkozott egy nagy hírnévnek örvendő harcossal, akit Pai Yu Feng-nek hívtak. Csatlakozott hozzájuk Li Cheng is, és hármasban tovább fejlesztették ezt 170 gyakorlattá: a Zen fizikai megjelenítése, az I-chin-ching, amely megtisztította az önvédelem metodikáját. A szerzetesek gyakran szembetalálkoztak útonállókkal, akik az országot fosztogatták megzavarva ezzel a polgárháború menetét. A szerzeteseknek vallásuknál fogva tiltották a fegyverviselést, és ezért meg kellett elégedniük a pusztakezes harccal, amely Shorinji Kempo néven volt ismert. A szerzetesek gyakorlási színhelyei a templom Hakuiden termében falfestményeken láthatóak. A Kempo-t csak szerzetesek gyakorolhatták, de a híre bejárta az egész országot, amikor a szerzetesek elhagyták a templomot, mivel az leégett.
A Sung dinasztia (Kr.u. 960-1279) alatt a legtöbb forradalmat Kempo mesterek vezették. 1280-ban 100 000 Kempo harcos fellázadt Genghis kán mongol uralkodó ellen, és vissza akarták állítani a kínai uralkodóházat. 1644-ben a kínai nemesség egy része kiegyezett a Mandzsukkal, így a század végére elterjedtek a titkos társaságok: Paj-lien-csiao a Fehér Lótusz Egyesület. 1674-ben alakult a Triád ez volt a legnagyobb, és legbefolyásosabb társaság.
Kína 1840 és 1900 között a belső zavargások színterévé vált, ami ezután a külföldi erők prédájává tette (Ópium háború Angliával: 1840-42, háború Franciaországgal 1884-ben, Japán elleni hadviselés 1894-95 stb.) Ez vezetett a nagy Bokszer lázadáshoz (a Bokszerek a Kemposok ultra nacionalista szektája volt) ezt a lázadást a Ching dinasztia 1901-ben vérbefojtotta. Nagyon sok Bokszert kivégeztek, a Dojokat (küzdő-, edzőtermek, iskolák) bezárták, és így gyakorlatilag a Kempo teljesen megszűnt.
1956 – ban Doshin So újra teremti, megalkotja a Shorinji Kempo mai formáját. Az eredeti Kempo-t ötvözi Aikido, Judo, Karate elemekkel. Ez az egyetlen olyan kínai iskola, amit a Japánok elfogadnak és engednek működni. Shikoku szigetén található a központ, ahol a tanulók bentlakásos módszerrel tanulnak.
Kína hatása a szigetvilágra
Okinawán az 1400-as években a fegyvertilalom ideje alatt nagyot fejlődtek a pusztakezes technikák, és ekkorra már elfogadták a kínai Kempo-t, amit ötvöztek a saját küzdőművészetükkel. Az idők folyamán feloldották a fegyverviselési tilalmat, majd 1609-ben ismét megújították. Ezek a tilalmi idők rendkívüli módon serkentették a pusztakezes gyakorlatok fejlődését.
1640 körül Csen Jüanping Kínából Japánba érkezett, és oktatta a Shorinji Kempo-t
1740 körül Ku Sanku kínai mester a szigetre érkezik. Tudásának elismeréseként néhány tradicionális formagyakorlat őrzi még ma is a nevét (Sanku daj). Ku Sanku találkozását Sakugawával a következő történet őrizte meg:
Sakugawa az akkori idők egyik mesterének (Takahara) legjobb tanítványa volt. Egyik este, amikor hazafelé sétált meglátott egy jól öltözött kínait, aki a hídról a vízben megcsillanó holdfényt figyelte. Egyszer csak gondolt egyet, és a kínai mögé lépett azzal a szándékkal, hogy belökje a vízbe. Az idegen hirtelen megfordult és vasmarokkal fogta meg támadója karját, majd azt mondta:
– Elég erős vagy ahhoz, hogy ne játssz ilyesmit. Amióta itt vagyok megszerettem az okinawaiakat, akik mindig kedvesek voltak hozzám, ezért most úgy tekintem, mintha nem történt volna semmi. A jövőben viszont tartózkodj az ilyesmitől. – Sakugawa nagyon szégyellte tettét. Beszélgetés közben egy fiatal fiú érkezett hozzájuk, aki felismerte Sakugawát. Így Ku Sanku megtudta, hogy támadója karate tanítvány.
– Ha egyszer Kume-Murában jársz, keressd fel Ku Sankut, vagyis engem. Akkor majd megtanítalak nemcsak a hogyanjára, de a miértjére is. – mondta. Sakugawa elmesélte mesterének az esetet, aki nagyon megörült ennek.
Hat évet töltött Sakugawa Ku Sankunál (1756-ot írunk.) Amikor mestere nagyon beteg lett, elhagyta Ku Sankut és visszament hozzá. Takahara így szólt:
– Azt akarom, hogy a Karate az igaz utat szolgálja, és ilyen módon add át másoknak. Azt akarom, halálom után vedd fel a Karatés Sakugawa nevet, és olyan legyél, hogy az okinawaiak büszkék legyenek rád. –
Sakugawát az első valódi mesternek tekintették, mert a művészet minden ágában jártas volt, nem specializálódott egyetlen technikára sem. Sokon Matsumora kiváló tanítványa lett Sakugawa mesternek, mind a harci technikák kivitelezésében, mind a szellemi tanítások elsajátításában.
A következő történet is ez utóbbit igazolja:
Ez időben a királyi család oktatójaként él. A király egy hatalmas bikát kapott a Japán császártól, és azaz ötlete támadt, hogy küzdjön meg a bikával híres Karate mestere. Matsumora tudta, hogy a reá váró feladat igen nehéz, ezért cselhez folyamodott. Lefizette az őrt és bement a bikához. Felvette a küzdelemnél viselt ruháját. Lassan odament a bikához és egy tűvel hirtelen orrba szúrta. Néhány napon keresztül megismételte az orrba szúrást. Eljött a küzdelem napja: a király és a közönség feszülten figyelt. Kiengedték a hatalmas bikát, megjelent Matsumora harci öltözékében, lassan közeledett a bikához. Az egy darabig figyelte, de mikor közelébe került az ember hangosat ordított és elmenekült. A király csodálatában, és tisztelete jeléül Bushi (lovag) címet adományozott neki.
Matsumora tanítványa a 16 éves Yasutsune „Anko” Itosu. Itosu mester 75 évesen (1905) maga mérkőzött meg a Japán rendőrök fiatal judosával. A Japánok kérkedtek a Judo legyőzhetetlenségével, és lebecsülték a Karate hatékonyságát. A küzdelem kezdetekor Itosu olyan lazán állt, hogy tanítványai is humorosnak találták. A judos hirtelen megragadta Itosu mestert, aki hirtelen gyomorszájon vágta, és így támadója zihálva földre rogyott. Ekkor a tömeghez fordult és így szólt:
– A Karate nem sport, hanem egy gyilkos művészet. Nem szabad használni, csak ha nincs más út. Legyen ez a mai küzdelem mindörökre emlékezetes.
Ebből a századból maradt az útókorra a következő írás Basho-tól:
– Ne a régi mestereket kövesd. Azt kövesd, amit a mesterek is követtek.
További neves személyiség volt Choki „Saru Aji” Motobu (1871 – 1944) Okinawa Karate ragyogó figurája, és idejének egyik leghíresebb harcosa. Az ősi Motobu klánból származott, amely generációkon keresztül a „Go – Ten – Te” harci módszert gyakorolta. Ezt a stílust azonban teljes egészében a család körében, és ott is csak az elsőszülöttnek adták át. Mivel Choki a harmadik gyermeke Ashi Motobunak, így a saját útját kellett járnia. Ő azonban ismert volt kötekedő, agresziv természetéről, így kevés mester volt hajlandó tanítani őt. Kosaku Matsomura, Sokon Matsomura és Yasutsune Itosu adta át tudományát, ami erőteljes hatást gyakorolt rá .
Motobu kiakart vándorolni Hawaii-ra unokatestvéréhez, de a hatóságok ezt a rossz híre miatt megtagadták. A 20-as évek elején a japán szárazföldre utazott, és tanítani kezdett. Kyotoban látványos győzelmet aratott egy profi bokszolóval szemben. Ez a győzelem nagyban segítette a saját stílusának és a Karate-nak a fejlődését. Motobu Okinawa-n halt meg 1944 – ben.
James Mitose a Motobu Shorei Karate Kempo-ját tanította a Kosho Ryu Kenpo Jujitsu rendszere alapján. Mitose család ragaszkodott ahhoz, hogy az ősi stílusuk Bodhidharma Shaolin Ch’uan Fa (Shorinji Kempo)-ból származik, ami az 1600-as években került Kínából Japánba, Kumamoto és Nagaszaki környékére. Ezt a művészetet a Mitose család generációkon át gyakorolta. Míg meg nem született a Kosho-ryu (öreg fenyőfa). Mitose azt állítja, hogy az ő Kenpo Ju-Jitsuja a Shorinji Kempoból vált ki, és az ősei által úgy lett megváltoztatva, hogy az a Japán emberek számára is megfeleljen. A meditációk alatt őseinek megnyilvánult a Kenpo titka, amit ő Koshoryu Kenpo-nak hív .
Motobu mint közismert civakodó és harcművész, dr. Mitose atya nagybátyja volt, és az ő művészetének ugyanaz volt a címere mint a Mitose családjáé. A tisztelendő nem fogadta el ezt az azonosítást, erkölcsi meggyőződései miatt. A hasonlat Mitose atya és Motobu között nyilvánvaló és a kapcsolat elválaszthatatlannak tűnik. Mitose atya „Mi az önvédelem” (1974) c. könyvében úgy írja le Motobut, mint a Kenpo nagy mesterét .
Amerika
A Koshoryu Kenpo teljes egészében a buddhista filozófia, a test általános edzése, kardforgatás, íjászat, ikebana, a fegyver nélküli Shaolin ch’uan fa tanulmányozásából állt. Az önuralom, szerénység és becsületesség volt a Kenpo mérföldköve, és a gyakorlati technikák fejlesztése csak ezekhez a célokhoz vezető utak voltak. Ezt a zárt stílust a Hawaii születésű James Mitose tette nyílttá mikor úgy döntött, hogy szülőföldjén elkezdi tanítani. 1942-ben az amerikai Honoluluban stúdiót nyitott. 1953-ban vonult vissza az aktív edzéstől.
Thomas Young, Edward Bobby Lowe, és William K . S. Chow fáradhatatlan munkájának köszönhetően a Kenpo folytatta útját. Még ketten csatlakoztak az akkori mesterekhez Paul Yamaguchi és Arthur Keawe.
1946-ban William K. S. Chow megkapta a Sho dant Mitose atyától, 1949-ben megnyitotta saját iskoláját. Itt nevezték először ezt a művészetet Kenpo Karate-nak. Chow kizárt némi tudást, amiről úgy érezte, hogy nem az amerikaiaknak való, viszont ötvözte a világ két leghatékonyabb önvédelmi formáját. Az így kialakított stílus neve Karaho Kenpo.
Chow kiemelkedő tanítványai közé tartozott Edmund Parker. Ő 1954-ben nyitott iskolát Utah államban. Parker az évek folyamán rengeteg olyan fő alapelvet fedezett fel, amit még soha nem írtak le. 1990-ben halt meg.
John La Tourette 1970-ben kezdte el a Kempo Karate-t, de már fekete öves volt Judo-ból, Jiujitsu-ból, Taekwando-ból, és Shotokan-ból. 1977-ben lett Parker tanítványa. Idahoi stúdiójában tanít Kenpo-t saját értelmezésében. Főleg a külső és belső szellemi erőre specializálja magát. Bizonyítja, hogy a Kenpo egy állandóan fejlődő, progresszív tudomány, amit nem a szabályok és a megkötések sorozata, valamint nem a dogma határoz meg.
Ausztrália
Az Ausztráliában kialakult Kempo (1960) vezetője Tom Slajven, és a magyar származású Harnos Imre László. Az akkori politika miatt különböző támadások érték a Kempo nevet viselő iskolákat, ezért nevet kellet változtatniuk. Így alakult ki a Zen Bu Kan (Szellemi Harcos Központja). Sokáig csak ezen a néven ismerték a stílust, de később – mikor már lehetőség adódott – megtartva az előnevet végére vissza került a Kempo is. A Magyarországon is működő szervezet jelenlegi vezetője Dr. Les Harnos 10. dan (Harnos Imre L., a Harcművészet doktora 10. dan).
Történelmi áttekintésünk során olyan meghatározó személyiségek nevei emelkedtek ki a tömegekből akik mindig a „lázadó” réteget képviselték, és képviselik még ma is. Számtalan, különböző kb. 300-féle iskola létezik a világon ezen a stíluson belül.
Láthatjuk, hogy milyen hosszú utat jártak be a nagymesterek, hányféle kultúrával kerültek kapcsolatba. Minden egyes találkozás nyomot hagyott a Kempo filozófiáján és technikáján is.
