3:1-re kikaptunk Debrecenben

Négy szettben alulmaradt a MÁV Előre-BERICAP a DEAC otthonában, a férfi röplabda NB I Extraliga kvalifikáló körének 5. fordulójában. Gelencsér Balázs gárdája erejéből a szépítésre futotta a negyedik szettben.

Ezúttal sem számíthatott klubunk az egyik kulcsember, Oleksii Denin játékára, összességében pedig négy fővel volt rövidebb a fehérvári kispad, mint a debreceni. Az első szettet jól kezdtük, hiszen mi szereztünk vezetést és 4-3-nál is nálunk volt az előny. Ezután a DEAC ismét fordított és a folytatásban jellemzően egy-két ponttal rendre előrébb járt, mint a MÁV. 16:12-nél ugyan négy is volt a különbség, de 19:17-nél kettőre zárkóztunk. Innen viszont meglógott a vendéglátó és az utolsó percekben elkövetett hibáinknak is köszönhetően 25:18-ra hozta a játékrészt.

A második játszma első fele hasonlóan alakulat az első szettéhez, 11:6-nál már öt pontos előnybe kerültek a debreceniek. Ezt követően felzárkóztunk, Szőke ászával 12:10-nél újfent közel kerültünk Fodor Antal együtteséhez. Majd megint ellépett a DEAC, hogy aztán 15:13-nál ismét felzárkozzunk, utána viszont megint meglógtak a hazaiak, s 20:13-tól már nem volt visszaút, ezt a szettet is 25:18-ra hozta a pályaválasztó.

A harmadik felvonásban megérezhették a debreceniek is, milyen érzés futni az eredmény után. Viszonylag hamar sikerült kialakítani néhány pontos MÁV-előnyt, ami többé-kevésbé a szett egészében jelen volt. Sőt, 16:11-nél öt ponttal is vezettünk. Sajnos azonban 23:23-nál beért minket a DEAC és kezdődhetett minden előről. Yannier Cordies Salazar és a többiek viszont úgy gondolták, ha már idáig eljutottak, ideje nyerni és a kubai légiós három pontjának és egy jó sáncának is hála 29:27-es sikert aratott a MÁV, 2:1-re szépítve az összesített eredményen.

A negyedik szett sem hozott látványos eltéréseket a korábbiakhoz képest, de inkább az első kettőhöz hasonlított az eredmény alakulásában, mint sem a harmadikhoz. 3:3-nál és 9:9-nél is egál volt, de még 19:18-nál is csupán egy ponttal vezettek a házigazdák, egyenlíteni mégsem sikerült fehérvári oldalon. Négy pontot szereztek egymás után a debreceniek, emivel eldőlt a szett és a mérkőzés sorsa. Előbbit 25.21-re, utóbbit 3:1-re nyerték Bagics Balázsék.

A MÁV Előre-BERICAP öt forduló után egy győzelemmel és négy vereséggel, két ponttal a tabella ötödik helyén áll.

Férfi röplabda NB I Extraliga kvalifikáló kör, 5. forduló:
DEAC – MÁV Előre-BERICAP 3:1 (18, 18, -27, 21)
Debrecen, zárt kapuk. Vezette: Csizmarik, Kulcsár.
DEAC: Hubicska 20, Fazekas 13, Kiss 2, Bagics 17, Csizmadia 4, Tóth 2. Csere: Nagy, Mészáros (liberók), Ádám 4, F. Nagy, Imre. Vezetőedző: Fodor Antal.
MÁV: Szőke 6, Tóth, Kholman 11, Salazar 20, Kulcsár 13, Stefanovics 6. Csere: Szentesi (liberó), Náhol 1. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Forrás

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Print